A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága által készített jelentés tartalmazza a törvény hatályba lépését követő, a gyógyszertárak létesítésének és működtetésének engedélyezésére vonatkozó szabályozásban érintett kormányzati szervek és állami hivatalok gyakorlatában összegyűlt tapasztalatokat. Mindezek alapján elmondható, hogy a közvetlen lakossági gyógyszerellátás helyzete az előző kormányzat által végrehajtott gyógyszerpiaci liberalizáció, valamint a konvergencia-programhoz kapcsolódó forráskivonás következtében folyamatosan romlik. A szakmai jelentés megállapítja, hogy a jelenlegi szabályozás hátráltatja az államot minden polgára számára egyenlő feltételekkel nyújtandó gyógyszerellátási kötelezettségének biztosításában.
A végleges jelentés az Országgyűlésnek történő benyújtással egy időben az Országgyűlés honlapján is nyilvánosságra kerül.
A Nemzeti Együttműködés Programban szerepel, hogy a kormány megállítja a gyógyszerpiaci liberalizációt és újraszabályozza a gyógyszertárak létesítését és működtetését.
A jelentésben is megjelölt mindezen hiányosságok rendezésének céljából kerül sor 2010. II. félév során a Gyftv. módosítására. Ennek előkészítése során tárcánk írásban kérte a gyógyszerpiaci szereplők teljes körét, hogy módosítási javaslataikat küldjék meg. Összesen 21 írásos vélemény érkezett, mely a jogalkotás során a Kormányprogram elveinek figyelembe vételével kerül feldolgozásra és még a társadalmi egyeztetés során megvitatásra.
Az új szabályozásban a betegek érdekét kell mindenek elé helyezni.