 |
Fotó: Gordon Eszter |
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a kiegyezés legalább annyira fontos ma is, mint 1867-ben: az ország kiegyezésére van szükség, hogy a magyarokban lévő tehetség kibontakozzék a közösség, Magyarország javára. Ezt a tárcavezető vasárnap nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából történő kitüntetések átadásán mondta.
Az oktatási és kulturális miniszter feltette a kérdést, tudtak és tudnak-e élni a magyarok békében; mi volt és mi a politika feladata? A konfliktuskeltés vagy az, hogy a hétköznapok nyugalmának egyfajta keretet adjon. A magyar történelem során voltak olyan politikusok, akik képesek voltak folyamatokban gondolkodni, voltak olyanok, akik tudtak békében élni, olyanok, akik deáki nagyságot képviseltek.
Hiller István úgy fogalmazott, „én március 15-én Petőfit, Széchényit és Kossuthot ünneplem, és hálás szívvel gondolok Deákra”.
A szakminiszter a Magyar Köztársaság Kormánya nevében köszönetet mondott a kitüntetetteknek. Mint kiemelte, „Önök a kultúra és az oktatás területén a lehető legtöbbet tették az ország számára. A két, korban egymástól elváló jelen – a reformkor és a szabadságharc, valamint a Kiegyezés kora – csak azokban tud élni, akik a történelmi jelenben képesek tehetségüket a köz szolgálatába állítani”.