 |
Fotó: Gordon Eszter |
Hiller István a tárlat magyarországi megnyitó ünnepségén, szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban úgy fogalmazott, „hiszek a tiszteletben, a kulturális sokszínűségben és a kreativitásban”.
Mint hangsúlyozta, a belgák és a magyarok azért csatlakoztak a spanyol kezdeményezésű kiállítás megrendezéséhez, mert kreativitást láttak benne.
„Ma este a múzsák vendégei vagyunk, s amikor a múzsák együtt vannak, nem tudható, mi kerekedik ki. Azt a múzsát látjuk, akinek inspirációjára Márai írt vagy azt a múzsát, akinek hatására megtervezték a ruhát? Titokzatos és kiszámíthatatlan” – folytatta.
„Hagyjuk, hogy játsszanak velünk a múzsák” – zárta szavait Hiller István.
Roberto Torretta, a Spanyol Divattervezők Szövetségének elnöke úgy vélekedett, hogy a divat lendületes fejlődésben van, s meghatározza Európa kultúráját.
A kiállításról
A spanyol-belga-magyar EU-elnökség alkalmából a spanyol kormány kezdeményezésére egy közös kulturális program valósult meg, a Húsz ruha Európa számára című kiállítás. Az EU-Trió első nagyszabású kulturális vállalkozása két művészeti ág összekapcsolása: a divat és az irodalom együtt mutatkozik be a tárlaton. Spanyolország 12 spanyol nyelvű író, költő kiválasztott szövegrészletére terveztetett 12 spanyol divattervezővel ruhákat, Magyarország és Belgium 4-4 szerzővel és tervezővel mutatkozott be.
Tervezők - írók
1. Spanyolország
Devota & Lomba - Gabriel García Márquez
Agatha Ruíz de la Prada - Álvaro Mutis
Victorio & Lucchino - Juan Gelman
Carmen March - Miguel Delibes
Jesús del Pozo - Carlos Fuentes
Hannibal Laguna - José Ángel Valente
Miguel Palacio - Carmen Martín Gaite
Purificación García - Dulce María Loynaz
Davidelfin - Antonio Gamoneda
Amaya Arzuaga - María Zambrano
Roberto Torretta - Antonio Mun~oz Molina
Lydia Delgado - Rosa Chacel
2. Belgium
Michael Guerra - Émile Verhaeren
Katrien Van Hecke - Hugo Claus
José Enrique On~a Selfa - Amélie Nothomb
Anna Heylen - Stefan Hertmans
3. Magyarország
Náray Tamás – Szabó Magda
Pazlicski Miklós – Bánffy Miklós
Zoób Kati – Márai Sándor
Gyulai Natália – Takács Zsuzsa
A kiállításhoz négynyelvű (spanyol, francia, flamand, magyar) katalógus is készült.
2010. február 2-án Brüsszelben, a Városháza Gótikus termében nyílt meg elsőként a kiállítás. A rendezvényt a diplomáciai kar képviselői, VIP vendégek tisztelték meg jelenlétükkel. A mintegy 500 fő előtt megnyitó beszédet mondott többek között Ángeles González-Sinde spanyol kulturális miniszter, Carlos Gómez-Múgica, Belgium spanyol nagykövete, Carmen Caffarel Serra, a Cervantes Intézet igazgatója, Freddy Thielemans, Brüsszel polgármestere, valamint E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
A vándorkiállítás 2010. március 25-től május 30-ig látható a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd májusban Madridban szerepel.
Ez a nemzeti kereteken túlmutató, újszerű művészeti kifejeződés, amelyben az irodalom és a divat találkozik, sikeresen valósítja meg a népek közötti kulturális párbeszédet az európai szellemiség jegyében. A Húsz ruha Európa számára program kurátora Concha Hernández, a kiállítás kurátora a Petőfi Irodalmi Múzeumban Hegyi Katalin.
Az Európai Unió Spanyol Elnöksége és a budapesti Cervantes Intézet által szervezett tárlat a Spanyol Kulturális Minisztérium, a magyarországi Spanyol Nagykövetség, a Spanyolországi Divattervezők Egyesülete és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Spanyol Külkereskedelmi Intézet (ICEX), a Wallonie-Bruxelles Design/Mode, a Modo Bruxellae, a Le Flanders Fashion Institute és a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium közreműködésével jött létre.