Elismerésben részesült Erkel Ferenc életműve és az általa alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara; a németországi Burg Kastl Magyar Gimnázium fél évszázados nevelő tevékenysége; Hódmezővásárhely kultúraőrző és - teremtő tevékenysége; a Kárpát-medencei magyar középiskolák nemzetmegtartó szellemisége; Kligl Sándor szobrászművész plasztikai világa; a Hangya Szövetkezeteknek a vidék magyarsága gazdasági gyarapodását szolgáló tevékenysége és Hegyi-Füstös István hitben megélt közírói munkássága.

 

Az első díjazott Erkel Ferenc életműve és az általa alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara volt, amelyet Bónis Ferenc zenetörténész méltatott; a díjat Erkel Tibor zongoraművész, zenei rendező és Wittmann Árpád, a Budapest Filharmóniai Társaság Zenekarának korábbi ügyvezető igazgatója vette át. A Burg Kastl Magyar Gimnázium részesült a kitüntetésben, amelynek egyedülálló szerepe volt a történelmi Magyarország határán kívül létrehozott magyar intézmények között. Kapuit 1958-ban Bajorországban nyitotta meg a második világháború után külföldre szakadt és az 1956-ban elmenekült magyar diákok részére. 2006-ban az iskola, ahol csaknem négyezer magyar diák tanult az elmúlt ötven évben, bezárt, s ez az egykori diákok eddigieknél nagyobb összefogását eredményezte. Feléledt Németországban az Alumni egyesület, amely az iskola megmaradt tárgyi hagyatékát részben határon túli magyar iskoláknak ajándékozta, illetve kiállításokon mutatja be őket. A Magyar Örökség Díjat Tarnai László, az Alumni egyesület alelnöke vette át.

 

Szenti Tibor író, néprajzkutató ismertette röviden Hódmezővásárhely történetét, majd méltatta a várost. A díjat Lázár János polgármester és Kószó Péter alpolgármester vette át. A Kárpát-medencei magyar középiskolák nemzetmegtartó szellemiségéről Gazda István tudománytörténész beszélt, az oklevelet és az aranyjelvényt pedig Hoffmann Rózsa oktatáspolitikus kapta meg.

 

 

Bár ezer éves múltra tekint vissza a magyar oktatásügy, csak az 1867-es kiegyezést követően egy évvel hirdethette ki a magyar országgyűlés az általános és kötelező népiskolai törvényt, majd néhány évre rá, 1883-ban a középiskolai törvényt. A Magyar Örökség Díjat mindazon nemzetmegtartó szellemiséget továbbörökítő középfokú oktatási intézmények számára ajánlotta fel a bíráló bizottság, amelyek 1883 óta működnek a Kárpát-medencében, olyan képzési formát adva, amely érettségivel zárul.

 

Fel kell figyelnünk a középfokú oktatási intézmények fenntartóinak sokszínűségére, hiszen nem csak az állam, hanem azon belül a városok és községek tartottak fenn ilyen intézményeket, továbbá nem kis számban a különböző felekezetek és szerzetesrendek, sőt magánszemélyek is. Tartottak fenn iskolát az évszázadok során a bencések, minoriták, piaristák, ciszterek, premontreiek, jezsuiták, az angolkisasszonyok, a görög katolikusok, azután a reformátusok, az evangélikusok és voltak zsidó középiskolák is. Az egyes iskolatípusok is változatosak voltak: gimnáziumok, reálgimnáziumok, főgimnáziumok, reáliskolák, polgári iskolák, felsőbb leány- és fiúiskolák, az egyes szakmák felső ipariskolái, nőipariskolái, iparrajziskolái, szakiskolái, azután a felsőkereskedelmi iskolák, mezőgazdasági szakiskolák, középfokú gazdasági tanintézetek és mások. Ezek mind nívós iskolák voltak, hiszen ne feledjük, hogy nem gimnáziumban, hanem egy kereskedelmiben érettségizett 1911-ben Déry Tibor és a később híres filmes szakemberré lett Korda Sándor, 1921-ben Illyés Gyula, míg 1927-ben egy textilipari szakiskolában tett kereskedelmi érettségit Radnóti Miklós.

 

Az iskolafenntartók igyekeztek megfelelően ellátni a szertárakat, laboratóriumokat, könyvtárakat. Mindnyájunk számára példamutató az a határozott törekvés, amellyel a tanárok – élve a lehetőségekkel – folyamatosan frissítették a tankönyveket, s megpróbálták hasznosíthatóvá alakítani az érettséget igazoló vizsgákat, hogy a lehető legmagasabb szinten tudják átadni az évezredes tudást, és a humanista, nemzetmegtartó szellemiséget. Középiskoláinkra jellemző volt, hogy azokban számos tudóstanár oktatott, akik közül jó néhányan tagjai lettek a Magyar Tudományos Akadémiának, sőt külföldi tudóstársaságoknak is, s akiknek a nevéhez nemcsak tankönyvek, de maradandó értékű tudományos művek is kötődtek, s ne feledkezzünk el az éves iskolai értesítők remek szaktanári fejezeteiről sem.

 

A középiskolás diákok elmepallérozását szolgálták – sok más mellett – a sokak által magyar találmányként emlegetett matematikai és fizika példamegoldó, problémamegoldó versenyek. Ezekhez kapcsolódott a – később fizika rovattal bővült – "Középiskolai Mathematikai Lapok" megindítása 1894-ben, valamint a versenyek kiterjesztése a későbbiekben más tantárgyakra is. Nem véletlen, hogy a nemzetközi diákolimpiákon a Kárpát-medence magyar középiskoláinak diákjai kiváló eredményeket érnek el. Nem csak a patinás elitgimnáziumok járnak ebben az élen, hanem például a révkomáromi magyar tannyelvű ipariskola diákjai is sorozatosan szép sikereket érnek el matematikából.

 

Alig van olyan középiskolánk, amelyből az elmúlt 130 évben ne került volna ki nagyszámú, a magyar kultúra öregbítésén itthon és külföldön munkálkodó diák. Egy részük külföldre került, de szerencsére meg tudták állni helyüket, sőt mi több, későbbi sikeres pályafutásuk alapjául mindig egykori középiskolájukat, s azok kiváló tanárait emlegették, akárcsak itthon tevékenykedő társaik. Nem a tantervekre, tankönyvekre, kötelező olvasmányokra emlékeztek vissza, hanem arra a szellemiségre, amelyet ezek az oktatási intézmények maradandó élményként adtak át számukra.

 

Csupán néhány kiragadott példa, mindenfajta teljességre törekvés nélkül.

Jó szívvel emlékezett egykori alma materére

a budapesti Evangélikus Gimnázium néhány büszkesége: Neumann János, Wigner Jenő és Harsányi János,

a Kemény Zsigmond Gimnáziumból kikerült Koestler Arthur,

a Mintagimnáziumban tanult Kármán Tódor, Kandó Kálmán, Polányi Mihály, Teller Ede és Lax Péter,

a piaristák egykori diákjai közül Szerb Antal, Hevesy György, Oláh György, Örkény István és Antall József,

a budapesti Református Gimnáziumban tanult Szent-Györgyi Albert;

a budapesti Tavaszmező utcai Gimnázium, majd a Szent István Gimnázium egykori jelese, Erdős Pál;

a Markó utcai Főreál Gimnázium tanulója, Gábor Dénes;

a budapesti Madách Gimnáziumba érettségi vizsgálatot tett Gróf András, aki később az Intel híres elnöke lett;

a debreceni reformátusoknál végzett Szabó Lőrinc és Bay Zoltán;

a Gyöngyösön érettségizett Richter Gedeon;

a karcagi reformátusoktól kikerült Györffy István, a későbbi neves néprajztudós,

a mezőtúri Református Gimnáziumban tanult Szép Ernő;

a pécsi Főreál Gimnázium diákjai közül Breuer Marcel, Fejér Lipót és Kodolányi János,

a pécsi a cisztereknél végzett Babits Mihály;

a sárospataki Református Gimnáziumban tanult Gárdonyi Géza és Móricz Zsigmond, utóbbi Kisújszálláson érettségizett;

a szarvasi evangélikus gimnázium egykori diákja: Gyóni Géza;

a Szegeden tanult Moholy-Nagy László;

a székesfehérvári ciszterektől kikerült Lánczos Kornél; aki Einstein munkatársa lett,

a (rév)komáromi Bencés Gimnáziumban, illetve Főgimnáziumban tanult Feszty Árpád, Konkoly-Thege Miklós és Selye János;

a pozsonyi Katolikus Főgimnáziumban végzett Dohnányi Ernő és Bartók Béla;

a Léván és Esztergomban tanult Baross Gábor, az ugyancsak Léván tanult Kittenberger Kálmán;

a nagyszombati Érseki Főgimnáziumban érettségizett Kodály Zoltán;

a rimaszombati Protestáns Gimnáziumban tanult Mikszáth Kálmán, aki az utolsó két osztály Selmecbányán végezte;

az ungvári kegyesrendieknél érettségizett Csontváry Kosztka Tivadar;

a szatmárnémeti Főgimnáziumban tanult Dsida Jenő és Krúdy Gyula, utóbbi középiskolai tanulmányait Podolinban folytatta, majd a nyíregyházi Evangélikus Gimnáziumban tett érettségi vizsgát;

a kolozsvári reformátusok egykori diákjai közül Remenyik Zsigmond, Áprily Lajos, Cs. Szabó László, Kós Károly és Sütő András;

a kolozsvári jezsuitáknál végzett Mikes Kelemen (az ő esetében nem kizárt, hogy levelező tagozaton tanult);

a Besztercén érettségizett Haynal Imre; a későbbi híres orvosprofesszor,

a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban középiskoláit befejező Barcsay Jenő;

a Nagykárolyban tanult Korányi Frigyes és Ady Endre;

a temesvári Piarista Gimnáziumban érettségizett Kurtág György;

a fiumei Állami Főgimnáziumban tanult Zemplén Géza; a világhírűvé lett kémiaprofesszor és

a szabadkai gimnáziumban tanult Csáth Géza és Kosztolányi Dezső, utóbbi Szegeden érettségizett.

 

A trianoni békediktátum békét nem szült a középiskolai oktatásban, nyelvi békétlenséget annál inkább. Számos helyen háttérbe szorították a magyar tannyelvűséget, így a magyar nyelvet megtartó és tovább adó iskolák felelőssége még inkább megnövekedett. S megnövekedett az írástudók nagy táboráé is. A magyar lakta településeken megpróbálták megtartani a prédikációk nyelveként a magyart, a kötelező iskolai tankönyvek mellett pedig számos helyen adtak közre olyan olvasókönyveket, amelyek segítették a nyelvi fennmaradást, gondoljunk például a Trianon után Erdélybe visszatért Benedek Elek ifjúsági lapjaira, kiadványaira. A bécsi döntések reményt adtak néhány középiskolának, de ez nem volt túlságosan hosszú életű.

 

1945 után újraindult a harc az iskolák fennmaradásáért, a magyar tannyelv megőrzéséért. A tiltások és gáncsoskodások, az átgondolatlan, nemritkán szélsőséges jogi lépések, a figyelmeztetések és betiltások, a besúgói rendszerek által megfélemlített tanárok és iskolai vezetők, valamint a folyamatos számonkérések ellenére a Kárpát-medencei középiskolák tanárainak többsége – nehéz helyzetük ellenére is – messzemenően tisztességes tudott maradni. Mindent megtettek iskolájuk fennmaradása érdekében, s közben úgy tanítottak történelmet a múltunkat igencsak meghazudtoló kötelező tankönyvekből, hogy óvatosan bár, de mindenhez hozzáfűzték az igaz gondolatokat is.

 

Igaz emberek, igaz tanításai, s a nemzeti nyelv fennmaradásáért vívott harcuk nagyban segítették a magyarság fennmaradását. Minden tisztelet az igaz úton haladóknak, hiszen nekik köszönhető, hogy továbbra is az 1883-as középiskolai törvény szellemében működnek a Kárpát-medence magyar tannyelvű középiskolái, s hogy kultúránk, nyelvünk újra régi szépségében kezd ragyogni.

 

Az elmúlt több mint 125 évben számos vihart kellett átélniük a Kárpát-medence magyar középiskoláinak. Az 1990-es évekre végre elvonult e viharok többsége, s úgy tűnt, hogy nyugodt körülmények között folytathatják működésüket, majd lassan begyűrűzött e térségbe is a bolognai rém. Most ezzel küszködünk. Bízunk benne, hogy ezt a kérdéskört is meg fogjuk oldani, de most e küzdelem időszakában szeretnénk átnyújtani a Magyar Örökség Díjat a történelmi Magyarország valamennyi, a magyar szellemiséget megtartó és átörökítő kiváló középfokú oktatási intézményének.

 

 

Dr. Gazda István

a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatójának laudációja