2025. szeptember 10.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az OKM főosztályvezetőinek nyílt levele a Magyar Nemzethez

2010. január 28.
Melyik párt katonáit, ki és hová betonozza be?!
 
Nyílt levél Farkas Melindához, a Magyar Nemzet újságírójához és közvetlen vezetőjéhez
 
Tisztelt Farkas Melinda!
 
Nem kis meglepetéssel olvastuk az Angelika és Angyalka napján megjelent lapszámban, hogy pártkatonákat betonoznak be a Szalay utcába, ráadásul megbízási szerződéseket használnak hozzá kötőanyagként.
 
Az persze nekünk - betonba öntötteknek - azonnal eszünkbe jutott, hogy köztisztviselőként, közalkalmazottként vagy munkavállalóként egyikünknek sem lehet megbízási szerződése saját munkáltatónkkal, de a "bolha már a fülben van", és "kisördögként" azt duruzsolja, hogy a sajtó az igazságot írja, csak mi biztos megint kimaradtunk valami jóból.
 
Az csak mellékes körülmény, hogy esküt tevő és összeférhetetlenségi nyilatkozatot adó köztisztviselőként nem állhatunk egyik párt zsoldjában sem (a sorkatonaságot már régen alkotmányosan eltörölték).
 
Ha mégis, akkor nehéz lenne eldönteni ki melyik pártnak a katonája, hiszen van közöttünk olyan, akinek még Mádl Ferenc volt az első megbízója, vagy Fodor Gábortól kapta a vezetői beosztást, esetleg Pokorni Zoltán vagy Pálinkás József írta alá kinevezését, a kétszeresen miniszterekről, Magyar Bálintról és Hiller Istvánról már nem is szólva.
 
A katonaság tisztázása után azonnal felvetődik, hogy ki a betonozó, vagy éppen ki kezeli a keverőgépet? A kötőanyag készítője egyértelműen a jogalkotó - ha törvényről van szó, a mindenkori Országgyűlés, ha rendeletről, a soros kormány, esetleg miniszter -, aki olyan jogszabályt alkot, amelyekben a kormányzati pozíciók kivételével nem választási ciklusokhoz köti a közszféra vezetői megbízatásait, kinevezéseit. Ráadásul az alacsonyabb beosztású köztisztviselők, közalkalmazottak, munkavállalók vezetői megbízatásai, kinevezései határozatlan időre szólnak, és jobbára bármikor indoklás nélkül visszavonhatóak, így szegény osztályvezetők esetében nem köt a beton, akárhogy keverik.
 
A minisztériumi főosztályvezetők a Ktv. alapján 6 évre, a költségvetési intézmények közalkalmazotti magasabb vezetői általában 5 évre, a közhasznú társaságok munkaviszonyban álló első számú vezetői szintén gyakran 5 évre kaphatnak jogszerűen bizalmat. Amiből egyszerű matematikai tudással kiszámítható, hogy a 4 éves választási ciklus kevesebb, mint a korábban jelzett időszakok, így minden határozott időre szóló vezetői megbízás vagy kinevezés túlnyúlik egy adott cikluson.
 
Kedves Melinda!
 
Cikkében számos tévedés van, amelyek csak és kizárólagosan tájékozatlanságából, esetleges restségéből vagy emlékezete akadozásából adódhatnak, hiszen rosszindulatot, tudatos rémhírterjesztést, hazug mocskolódást nem feltételezünk Önről.
 
Emlékezete ott hagyja cserben, hogy cikke elején a tárca összes osztályvezetőjét keveri rossz hírbe, míg a végén csak a főosztályvezetőket; tájékozatlansága abból látszik, hogy nem képes megkülönböztetni közszolgálati kinevezést, munkaszerződést és megbízási szerződést, restségének bizonyítéka pedig, hogy nem néz utána a hatályos jogszabályi előírásoknak, nem használja a jogi tájékoztatás adta lehetőségeket.
 
E restsége a számolásnál is visszaköszön, hiszen olyan fájdalomdíj összegeket előlegez meg, amelyek egyszerűen kiszámíthatók a havi illetmény tizenkétszeres szorzásával, mégis félrevezető, hiszen teljesen más a "fájdalomküszöbe" a köztisztviselőknek, a közalkalmazottaknak és a munkavállalóknak. Lenne persze olyan vezető, aki esetében nagyon fájna az adófizetőknek az idő előtti elmozdítás, de van olyan is, akinél az a "szúnyogcsípés" szintje alatt maradna.
 
Az alapkérdés persze az, hogy miért is kell idő előtt visszavonni egy szakmailag jól felkészült, kellő közigazgatási és vezetői tapasztalattal rendelkező, megkérdőjelezhetetlen lojalitású vezető megbízatását csupán azért, mert olyan időszakban kezdte meg beosztási ciklusát, amikor még nem volt lényeges az időszámítás.
 
Tisztelt Szerkesztő!
 
Gondoljuk, Ön vezető beosztású alkalmazottja a napilapnak, és mint ilyen, felelősséggel tartozik beosztottja tevékenységéért, és hatásköre van a további károkozás megállítására. Kérjük, végezze jól munkáját, legyen méltó posztjához, és akadályozza meg a felületesen megírt, téves adatokat és tényeket tartalmazó cikkek megjelenését.
 
Mi is igyekszünk a saját posztunkhoz méltóak lenni és jól végezni vezetői munkánkat, amíg még hagyják.
 
Amennyiben a "levelező tagozaton túl", személyesen is informálódni kívánna a fentiekről, szívesen látjuk Önt és kollégáját kávéra és sütire, természetesen szigorúan saját költségünkre, munkaidőn kívül.
 
Budapest, 2010. január 28.
 
 
Az OKM betonba zárt főosztályvezetői

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok