Ebben a felvételi időszakban 5936 jelentkezőből összesen 4567 főt vettek fel az egyetemek és főiskolák: mesterképzésre 3550 főt, felsőfokú szakképzésre 417 főt, költségtérítéses alapképzésre pedig 412 főt. A felsőoktatási felvételi ponthatárok megtekinthetők a
www.felvi.hu honlapon, illetve több újság internetes kiadásában. A jelentkezők a besorolási döntést az Oktatási Hivataltól, míg a felvettek a felvételi döntést a felsőoktatási intézményektől kapják meg.
Az alapképzésben és a felsőfokú szakképzésben a 400+80-as pontozási rendszeren belül már érvényesült az a szabály, hogy alapképzésben 200 pont alatt (felsőfokú szakképzésben 140 pont alatt) nem lehet senkit felvenni. A mesterképzésben a pontszámításra a felsőoktatási intézmények által meghatározott, de intézményenként eltérő pontszámítási módszerrel, maximum100 pontos rendszerben került sor.
A 2010. februárban induló képzések, amelyekre 2009. november 15-i határidővel lehetett jelentkezni, azt a célt szolgálják, hogy az alapképzésben januárban végzők lehetőséget kapjanak a tanulmányaik közvetlen folytatására mesterképzésben. Ilyen például az agrár-, gazdaságtudományok és a műszaki képzési terület, ahol a képzés általában 7 féléves. Ugyanakkor a most induló mesterképzésekre jelentkezhettek a korábban főiskolai vagy esetleg egyetemi végzettséget szerzettek is. Számukra kedvező lehetőség volt, hogy a meghirdetett képzések jelentős része részidős képzés volt, amit munka mellett is el lehet végezni.
A mostani döntés során a felsőoktatási intézmények 3291 államilag támogatott és 259 költségtérítéses hallgatót vettek fel a mesterképzésekre. Az államilag támogatott mesterképzésre felvett hallgatók közül legtöbben (43%) a gazdaságtudományok képzési területen kezdhetik meg a tanulmányaikat. A műszaki képzési területre vették fel a felsőoktatási intézmények a mesterképzéses hallgatók 23%-át, az agrár képzési területre a 12%-át.
Azok a jelentkezők, akik most nem nyertek felvételt a 2010. februárban induló képzésekre, 2010. február 15-ig természetesen jelentkezhetnek a 2010. szeptemberben induló képzésekre.
A 2010 szeptemberében induló képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatók 2009. december 15-én megjelentek, a kötetek lezárását követően engedélyezett új, elsősorban mesterképzési szakok meghirdetésére 2010. január végéig sor kerül. Ezekre a képzésekre 2010. február 15-ig lehet jelentkezni.