2024. április 16.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az otthonszülésért tüntettek

2010. október 7.
Tegnap délután több százan tüntettek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Arany János utcai épülete előtt. Az otthonszülés szabályozását és az őrizetbe vett Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon engedését követelték.
Geréb Ágnest kedden vette őrizetbe a rendőrség, miután egy újszülöttet a mentőknek kellett újraéleszteniük a XII. kerületben lévő Napvilág Születésházban. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője utóbb közölte, hogy az újszülöttet légzés és elégséges vérkeringés nélkül találták a kiérkező mentősök. A kicsit és édesanyját is kórházba szállították, később pedig a Születésházhoz kiérkező rendőrök előállították és kihallgatták Geréb Ágnest, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint „foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanújával” őrizetbe is vették. A szülész-nőgyógyászt 2007-ben három évre tiltották el szülész-nőgyógyászi munkájától.
 
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága kommünikében hangsúlyozza, hogy egyelőre az otthonszülés biztonságos szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei nem adottak ma Magyarországon, ezzel pedig számolnia kell a kismamáknak, akik maguk dönthetnek a szülés helyéről és módjáról.
 
A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága kéri azokat, akik az otthonszülés mellett döntenek, hogy tájékozódjanak azokról a veszélyekről, amelyek az újszülött és az édesanya biztonságát veszélyeztetik. A NEFMI Egészségügyi Államtitkársága jelenleg is dolgozik az otthonszülés szakmai minimumfeltételeinek kialakításán és szabályozásán, hogy hasonló balesetek többé ne forduljanak elő.
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok