Két katolikus megyés püspök lép hamarosan hivatalba; Veres András ünnepélyes beiktatását augusztus 5-én a szombathelyi székesegyházban, Kiss-Rigó Lászlóét augusztus 26-án a szegedi dómban tartják.
A magyarországi Apostoli Nunciatúra június 20-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkárságán keresztül közölte az MTI-vel, hogy XVI. Benedek pápa Veres András egri segédpüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárát szombathelyi, Kiss-Rigó László esztergom-budapesti segédpüspököt szeged-csanádi megyés püspökké nevezte ki.
A katolikus egyházfő ezzel egyidejűleg elfogadta a nyugdíjkorhatárt elért Konkoly István eddigi szombathelyi, illetve Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök lemondását. Az egyházi törvénykönyv 401. kánonja kimondja: "az a megyés püspök, aki betöltötte 75. életévét, szíveskedjék benyújtani hivataláról való lemondását a pápának, aki az összes körülmények figyelembe vételével fogja meghozni döntését".
Veres Andrást 1998-ban választották a püspöki konferencia titkárává; a második ötéves ciklusban látta el ez irányú feladatait, harmadszori megválasztására már nem is lett volna lehetőség. Kinevezésének bejelentése után azzal indokolta lemondását a titkárság vezetéséről, hogy a távolság miatt lehetetlen lenne folytatni az "egész embert" követelő munkát.
Utódjává Német László verbita szerzetest, az Isteni Ige Társasága rend magyarországi tartományfőnökét választották július 15-én, az MKPK rendkívüli ülésén. Az új titkár augusztus 1-jén lép hivatalba.
Veres András leköszönő titkár helyére a püspökök Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket választották a konferencia Állandó Tanácsának tagjává. A testület elnöke Erdő Péter bíboros, elnökhelyettese Pápai Lajos győri megyés püspök, választott tagja Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök. Az Állandó Tanács a titkárság segítségével gondoskodik az MKPK üléseinek előkészítéséről, a döntések végrehajtásáról, a plenáris ülések között e grémium intézi a különböző ügyeket.
Veres Andrást 1999. november 5-én nevezte ki II. János Pál pápa az Egri Főegyházmegye segédpüspökévé, ugyanakkor, amikor az azóta bíborossá emelt Erdő Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem akkori rektorát a Székesfehérvári Egyházmegye segédpüspökévé; a püspökké szentelést 2000. január 6-án tartották Rómában. Kiss-Rigó László pápai káplánt, az Esztergomi Hittudományi Főiskola akkori főigazgatóját 2004. január 24-én nevezte ki püspökké a katolikus egyházfő.
MTI