Ma a felsőoktatást túlképzés jellemzi - állapította meg az államtitkár. Összehasonlításul elmondta, 1990-ben a 18-23 éves korosztály 13 százaléka tanult a felsőoktatásban, ma 43 százalékuk. Ez az érték tíz százalékkal több, mint Németországban.
Manherz Károly hozzátette, fent kívánják tartani azt az állapotot, hogy évente 56.000 államilag finanszírozott felsőoktatási hely létezzen, de a felvételi keretszámok átalakításával olyan struktúrát szeretnének létrehozni, mely nem munkanélkülieket képez.
A szakállamtitkár szerint rövid időn belül nagy kihívást jelent a tanárképzés átalakítása, mert idén jóval kevesebben iratkoztak be az iskolák első osztályaiba, mint egy évvel ezelőtt. A kedvezőtlen demográfiai hatások már a gimnáziumokat is elérték és hamarosan érezhetők lesznek a túlságosan nagyra nőtt felsőoktatási rendszerben is.
Manherz Károly szólt arról, hogy a tárca két évet átfogó, a tanévekhez igazodó finanszírozási rendszer bevezetését tervezi a felsőoktatási intézményeknél, így kiszámíthatóbb lenne az intézmények gazdálkodása.
MTI