2023. szeptember 22.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Két magánszemély, két cég és egy kutatóintézet kapta idén a Kármán Tódor-díjat

Az oktatási tárca által 2000-ben alapított elismerést olyan magánszemélyeknek, jogi személyeknek, vagy közösségeknek adományozzák, akik, illetve amelyek kiemelkedő támogatást nyújtanak a tanulóknak, hallgatóknak, oktatóknak és oktatási intézményeknek. Egyúttal jelentős támogatással (pl. ösztöndíjjakkal, tudásközpontok, kooperációs kutatóközpontok révén) segítik az intézmények kutatási, oktatási munkáját.
2008. december 17.

Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók

Fotó: Gordon Eszter
Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók: a továbbtanulni szándékozók összesen több mint 3.200 képzési forma közül választhatnak majd - hangzott el a köteteket bemutató hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten. A jelentkezés szabályaiban nincs változás.
2008. december 15.

230 millió forintot kap telekvásárlásra a Dunaújvárosi Főiskola

A kormány szerdai döntése értelmében a Dunaújvárosi Főiskola 230 millió forintot kap telekvásárlásra – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnokának, Konferencia Nagyelőadótermének valamint Hallgatói Szabadidő– és Fitness Centrumának avatási ünnepségén.
2008. december 10.

Hiller István összefogásra bíztatott a felsőoktatás korszerűsítése érdekében

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a felsőoktatás szerkezetének korszerűsítése érdekében összefogásra és együttműködésre bíztatott csütörtökön, a Szolnoki Főiskola új campusának avató-ünnepségén.
2008. december 4.

Magyar Pavilon a párizsi Oktatási Vásáron

A francia EU elnökség félévében rendezik meg először Párizsban az Európai Oktatási Vásárt november 27-30. között. A Párizsi Magyar Intézet Collegium Hungaricumként, hazánk oktatási és tudományos képviseleteként külön készült az eseményre. Négy napon keresztül szolgál információkkal az érdeklődő francia diákok, partnerintézmények, potenciális befektetők részére, promotálja a magyarországi egyetemeket és főiskolákat. Ezzel egy időben saját magyar nyelvtanfolyamait is meg kívánja újítani, többek között szaknyelvi képzéssel szélesíti kínálatát.
2008. november 28.

Az oktatási és kulturális miniszter továbbra sem támogatja a felsőoktatási privatizációt

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal legutóbbi, szerdai ülésén megerősítette korábbi álláspontját, miszerint a felsőoktatási intézmények vagyonkezelői jogát kell megerősíteni.
2008. november 27.

Bologna Szeminárium - Hiller István előadása

Hiller István oktatási és kulturális miniszter hangsúlyozta, Magyarország kilenc évvel ezelőtt azért csatlakozott a bolognai folyamathoz, hogy a felsőoktatás egységesebbé, átláthatóbbá, átjárhatóvá váljék, szolgálva ezzel a régió versenyképességét. Ezt a szakminiszter kedden Budapesten egy hivatalos Bologna-szemináriumon mondta.
2008. november 11.

Bologna-szeminárium kezdődött - középpontban a szociális kérdések

Szociális kérdések, többek között a felsőoktatási intézmények esélyteremtő törekvései, a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásának lehetőségei, ösztöndíjkérdések és akadálymentesítés szerepel a magyar fővárosban hétfőn kezdődött kétnapos Bologna-szeminárium napirendjén.
2008. november 10.

Hiller István: modern magyar tudáselitre van szükség

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a magyarországi felsőoktatásban - a minőségi szemlélettel összhangban - szükség van az elitképzésre, a tudás-elit formálására is. Ezt a tárcavezető a "Kiemelt szakkollégiumok a tehetséggondozásban" című konferencián jelentette ki a budapesti Eötvös József Collegiumban.
2008. november 7.

Hiller István: A jövőbe vezető út az oktatásba, a kutatásba és a kultúrába való befektetés

Hiller István oktatási és kulturális miniszter támogat minden olyan módosítást, amely a felsőoktatási vagyongazdálkodást könnyíti, ellenben nem támogat semmilyen olyan irányt, megfogalmazást, paragrafus- vagy törvénymódosítást, amely a privatizációt jelenti. Ezt a tárca vezetője csütörtökön a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának átadási ünnepségén jelentette ki.
2008. november 6.

Hiller István: A felsőoktatás korszerűsítése - igen, privatizáció - nem

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a felsőoktatás, a felsőoktatási vagyongazdálkodás korszerűsítését, egyszerűsítését támogatja. De elutasítja azt, ami a feltételezett privatizáció útját elősegíti. Ezt a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Karán rendezett "Gasztro-reneszánsz - művelődés és gasztronómia a reneszánszban" című konferencián jelentette ki.
2008. november 5.

Újabb öt évre meghosszabbították a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság ENQA-tagságát

Újabb öt évre megerősítették a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) teljes jogú tagságát a felsőoktatási minőségbiztosítási szervezetek európai szövetségében (ENQA) - jelentette be Bazsa György, a MAB elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. október 16.

Több mint 150, jövő februárban induló felsőoktatási szakra lehet jelentkezni - szerdától kapható a tájékoztató kiadvány

Az úgynevezett "keresztféléves képzésre" azok jelentkezhetnek, akik különböző okok miatt februárban kívánják megkezdeni a tanulmányaikat, illetve azok is jelentkezhetnek a meghirdetett mesterképzésekre, akik januárban fejezik be tanulmányaikat az alapszakokon.
2008. október 14.

Újra pályázható az ECTS Minőségi Díj és az Oklevélmelléklet Minőségi Díj

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy újra pályázhatóvá teszi az Európai Kreditátviteli Rendszer (ECTS), valamint az Oklevélmelléklet Minőségi Díjat (ECTS label, DS label).
2008. október 9.

Egyenlőség a tudásalapú társadalomban - hogyan szélesíthetők a lehetőségek? - Hivatalos Bologna Szeminárium a felsőoktatás társadalmi dimenziójáról Budapesten

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tisztelettel meghívja Önt a 2008. november 10-11-én, Budapesten megrendezésre kerülő, Egyenlőség a tudásalapú társadalomban - Hogyan szélesíthetők a lehetőségek? Amit a nemzeti cselekvési tervekből tanulni lehet című nemzetközi, angol nyelvű szemináriumára, amely része a bolognai folyamat hivatalos nemzetközi munkaprogramjának.
2008. október 7.

Sanghaji delegáció tanulmányozta 10 napon át a magyar oktatási rendszert

Fotó: Gordon Eszter
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium meghívására szeptember 22-én Magyarországra érkezett sanghaji újságíró delegációt kísérő Sanghai Jószolgálat Alapítvány vezetője, Guan Baolong 2000 eurót (több mint 480 ezer forint) ajánlott fel a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikának, míg az alapítvány egyik tagja, Yu Xinbao szintén 2000 euróval támogatja a budapesti II. kerületi Idősek Otthonát.
2008. október 1.

Az OKM közleménye a Magyar Nemzet felsőoktatás színvonaláról szóló cikkére reagálva

A Magyar Nemzet keddi számában folytatja a közvélemény félretájékoztatását. A napilapban megjelentekkel ellentétben a felsőoktatás színvonala nem romlik azzal, hogy a jelentkezők nagy többségét felvették valamelyik egyetemre, főiskolára.
2008. szeptember 30.

Megnyílt a Duna-menti Rektori Konferencia

Megnyílt a Duna-menti Rektori Konferencia jubileumi, 25. közgyűlése csütörtökön Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
2008. szeptember 25.

Hiller István főiskolai tanári kinevezéseket adott át

Fotó: Gordon Eszter
"Ki kell használnunk az európai egységes felsőoktatási térség előnyeit" - jelentette ki ünnepi beszédében Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki főiskolai tanári kinevezéseket és rektori megbízási okiratot adott át a Parlamentben.
2008. szeptember 23.

Egyetemi tanári kinevezéseket adott át az államfő

Fotó: Gordon Eszter
Egyetemi tanári kinevezéseket adott át Sólyom László köztársasági elnök hétfőn Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
2008. szeptember 15.

Kezdődik a tanév az Andrássy Egyetemen

Pénteken tartják az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem évnyitó ünnepségét.
2008. szeptember 11.

Regionális tudásközpont alakul Zalaegerszegen

Regionális tudásközpont létrehozásáról szóló megállapodást írt alá kedden a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) zalaegerszegi intézete, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Zalaegerszegen.
2008. szeptember 9.

Jelentős korszerűsítés indult a felsőoktatásban

A Miskolci Egyetem mai tanévnyitó ünnepségén az oktatási és kulturális miniszter azt mondta: „A diploma önmagában nem elég, szükség van a mögötte lévő valós tudásra is”. Hiller István hangsúlyozta: elkezdődött és tart a felsőoktatás jelentős korszerűsítése, minőségi átalakítása. A tárcavezető a Miskolci Egyetemet a Felsőoktatási minőségi díjával tüntette ki.
2008. szeptember 7.

Hiller István: "A színvonalközpontú magyar felsőoktatás a jövő"

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem 374. tanévnyitó ünnepségén az oktatási és kulturális miniszter azt mondta: "Lezárult az elmúlt 15 év mennyiségi változása, és a minőség felé fordulunk". Hiller István hangsúlyozta, hogy az elkezdett reformlépések a színvonalközpontú magyar felsőoktatás megteremtését szolgálták és szolgálják.
2008. szeptember 5.

Országos felsőoktatási tanévnyitó

A Budapesti Műszaki Főiskola tanévnyitó ünnepségén, amely egyben az országos felsőoktatási tanévnyitó is volt, az oktatási és kulturális miniszter azt mondta: „Fejlődésünk záloga az, hogy a tehetség valós tudássá váljon”. Hiller István hangsúlyozta, hogy történelmi szemléletváltás zajlik a felsőoktatásban, mostantól minden a minőségről szól.
2008. szeptember 1.

Szeptember 26-án ismét Kutatók Éjszakája

A Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál, melynek célja a kutatói életpálya és a tudományos eredmények népszerűsítése elsősorban a 10-18 éves diákok körében. Szeptember 26-án Európa számos országában egy időben zajlanak majd tudományos-szórakoztató rendezvények. A hazánkban idén harmadszorra megrendezett eseményen tizenöt város felsőoktatási- és kutatóintézménye vesz részt.
2008. szeptember 1.

A felsőoktatás minőségét elismerő díjakat ítéltek oda

Felsőoktatási Minőségi Díjban részesült 5 felsőoktatási intézmény: a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara, a Kodolányi János Főiskola, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki Főiskola. Az elismeréseket az intézmények tanévnyitó ünnepségein adják át.
2008. augusztus 26.

Pótfelvételi: még vannak üres helyek

2008. július 24-én derültek ki a felsőoktatási felvételi ponthatárok. A jelentkezők több mint 80 százaléka bejutott valamely egyetemre, főiskolára. A ponthatárokkal egy időben az is eldőlt, hogy hol van még üresedés, mely felsőoktatási intézményeket és milyen szakokat lehet választani a pótfelvételi keretében.
2008. július 29.

Felvételi ponthatárok - állami férőhelyeket csoportosítottak át

Bakonyi László, az Oktatási Hivatal vezetője (b), Manherz Károly, az OKM felsőoktatási szakállamtitkára (k) és Kerekes Gábor, az Educatio Kht. ügyvezetője sajtótájékoztatón ismerteti az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat (MTI Fotó: Bruzák Noémi)
Csaknem ezer államilag finanszírozott férőhelyet csoportosítottak át a felsőfokú szakképzés 12.500-as keretszámából, így több hallgatót lehetett felvenni az agrár, a gazdaságtudományi, a természettudományi, a műszaki képzésre és az egészségügyi szakterületre - közölte Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. július 25.

Felvételi ponthatárok - Nyilvánosságra hozták a konkrét számokat Fotógaléria

Fotó: Gordon Eszter
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, nem sokkal nyolc óra előtt az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján, a www.felvi.hu-n; a pontszámok több mint 96 ezer felvételiző továbbtanulását határozzák meg.
2008. július 25.

Felvételi ponthatárok - Manherz Károly: 82 ezren bekerültek

Mintegy 82 ezren bekerültek valamelyik egyetemre, főiskolára a felsőoktatásba jelentkezett több mint 96 ezer diák közül - közölte Manherz Károly szakállamtitkár csütörtökön az idei ponthatárok nyilvánosságra hozatala előtt tartott fórumon, Budapesten.
2008. július 25.

Felvételi ponthatárok - Hiller István: a felvételi rendszer átalakítása fontos eleme a felsőoktatás korszerűsítésének

A felsőoktatás korszerűsítésének fontos eleme a felvételi rendszer átalakítása, amely szorosan kapcsolódik a finanszírozáshoz - hangoztatta csütörtökön a felvételi ponthatárok ismertetése előtt néhány órával Szombathelyen Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
2008. július 24.

Felsőoktatási fejlesztések - 26,6 milliárd forint hét intézménynek

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (k), Hiller István, oktatási és kulturális (b) és Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter (j) sajtótájékoztatót tart a Parlament Munkácsy-termében (MTI Fotó: Beliczay László)
Hét vidéki felsőoktatási intézmény közel 26,6 milliárd forintos fejlesztési forráshoz juthat a kormány szerdai döntése nyomán - hangzott el Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet Hiller István oktatási és Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel közösen tartott.
2008. július 24.

Felsőoktatási ponthatárok - este nyolc órakor

Ma este nyolc órakor válnak nyilvánossá az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok a www.felvi.hu portálon, ezzel 96 ezer felvételiző sorsa dől majd el.
2008. július 24.

Jóváhagyták a felsőoktatási intézmények hallgatói kapacitását

Fotó: Gordon Eszter
Az Oktatási Hivatal ellenőrizte és jóváhagyta a felsőoktatási intézmények hallgatói kapacitását - közölte Manherz Károly, az OKM felsőoktatási szakállamtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
2008. július 16.

Felvételi ponthatárok 2008. július 24-én

A felsőoktatási felvételi ponthatárok hivatalos közzétételére 2008. július 24-én este a www.felvi.hu-n kerül sor, de a weboldalon a jelentkezők saját részpontszámaikat már megtekinthetik. A ponthatár-megállapítást követően az Oktatási Hivatal, illetve - felvétel esetén - az illetékes felsőoktatási intézmény a jelentkezőket levélben is értesíti.
2008. július 16.

A természettudományos és műszaki helyek számát növelik a felsőoktatásban

A felsőoktatási keretlétszám meghatározásakor a kormány arra törekedett, hogy növelje a természettudományos és a műszaki képzésben részt vevők arányát, illetve csökkentsék a társadalomtudományokat tanulók számát - mondta a 2009-es tanév felsőoktatási keretszámairól hozott szerdai kormánydöntésről az oktatási államtitkár pénteken.
2008. július 11.

Tájékoztatás az e-felvételi rendszerről

A médiában megjelent hírek ellenére a felsőoktatási felvételi eljárás ügyintézését segítő e-felvételi rendszer működése zavartalan.
2008. július 4.

Hiller: hallgatói keretszámok a munkaerőpiac tükrében

A munkaerőpiaci igényekkel összhangban határozták meg a jövő évi felsőoktatási hallgatói keretszámokat; a 2009/10-es tanévben várhatóan 56 ezer államilag finanszírozott hallgató léphet be a felsőoktatási intézményekbe - közölte Hiller István oktatási miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülése után, Budapesten.
2008. június 24.

Bolyai-nap az Akadémián

MTI Fotó: Bruzák Noémi
A Bolyai-nap keretében vehette át kedden a Magyar Tudományos Akadémián 187 friss Bolyai-ösztöndíjas az MTA által odaítélt támogatásról szóló oklevelet.
2008. június 24.

A 20 év felettiek jelentkeznek kevesebben a felsőoktatásba

Gimnáziumban idén érettségizik, államilag támogatott, nappali képzésre pályázik és nő - így írható körül az egyetemre, főiskolára igyekvő átlagos jelentkező az idei jelentkezői adatok alapján. 2008-ban százezer alá esett a jelentkezők száma és az Országos Felsőoktatási Információs Központ által vizsgált számokból kiderül, hogy a felsőoktatás nem a most érettségizők, hanem a 20 évnél idősebbek körében vesztett vonzerejéből. A jelentkezők között tavalyhoz képest nőtt a férfiak aránya, ám még mindig több nő (56,4 százalék) akar felsőfokú végzettséget szerezni. Pozitívum, hogy nőtt a pluszpontot érő nyelvvizsgákkal rendelkezők aránya.
2008. június 18.

Emelt szintű érettségi 2010-től az orvosi és állatorvosi képzésben

Emelt szintű érettségi kell majd egy tantárgyból 2010-től az orvosi és állatorvosi képzésbe történő belépéshez - közölte Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár kedden Budapesten.
2008. június 17.

OECD-jelentés a felsőoktatásról

Magyarország azon államok közé tartozik, ahol a felsőoktatás finanszírozásában, a hallgatói hozzájárulások területén nagy a háztartások, a családok szerepvállalása, ám ez egyenlőtlenül és igazságtalanul valósul meg - közölte Halász Gábor oktatási szakértő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentését ismertetve kedden Budapesten.
2008. június 17.

Felsőoktatási ponthatárok július 24-én

Július 24-én határozzák meg az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ekkor több mint 96 ezer felvételiző sorsa dől el - tette közzé honlapján az Országos Felsőoktatási Információs Központ.
2008. június 12.

Osztrák-magyar egyeztetés a bolognai folyamat 2010-es ünnepi eseményéről, miniszterek találkozójáról

Közelmúltban Magyarország Ausztriával közösen elnyerte a - 46 országot átfogó, az egységes Európai Felsőoktatási Térség megteremtését célzó - bolognai folyamatot megkoronázó 2010-es ünnepi esemény, az európai miniszteri találkozó megrendezésének jogát. A részletekről egyeztetett kedden Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár, aki Johannes Hahn osztrák tudományügyi miniszter meghívására utazott az osztrák fővárosba.
2008. június 6.

Felsőoktatási kerekasztal elé kerül a kétszintű érettségi

A Felsőoktatási Kerekasztal tárgyal a közeljövőben a kétszintű érettségi eddigi tapasztalatairól - mondta Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára kedden az MTI-nek.
2008. május 13.

Felsőoktatási Kerekasztal - nem tárgyaltak a rektorok javaslatáról

Fotó: Gordon Eszter
Az előzetes tervekkel ellentétben nem tárgyalt a Felsőoktatási Kerekasztal szerdán a rektorok hallgatói költségtérítésre vonatkozó javaslatáról - derült ki a testület ülése utáni sajtótájékoztatón, Budapesten.
2008. április 30.

A rektori konferencia elfogadta a hallgatói költségtérítésről szóló javaslatot

Keddi ülésén elfogadta a Magyar Rektori Konferencia azt a javaslatot, ami "a költségvetésből támogatott hallgatói kör és a fizetendő költségtérítési rendszer átalakításáról" szól.
2008. április 22.

29 milliárd, vidéki felsőoktatási intézmények számára

Fotó: Gordon Eszter
29 milliárd forintnyi európai uniós támogatást hagyott jóvá mai döntésével a kormány az ország hat vidéki felsőoktatási intézménye számára. A döntést Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter jelentette be sajtótájékoztatón, Budapesten. Hiller István hangsúlyozta, hogy "a magyar felsőoktatás legfontosabb kérdése ma a színvonal", és ő miniszterként "kész szövetséget kötni mindenkivel, akik vállalja a felsőoktatás minőségének növelését". A felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztés keretében 2013-ig összesen mintegy 77 milliárd forintnyi uniós forrás áll rendelkezésre.
2008. április 16.

Hiller István: nem lesz tandíj

Tandíj nem lesz semmilyen formában - jelentette ki Hiller István szakminiszter hétfőn Budapesten újságírók előtt, miután találkozott a Fidesz alelnökével.
2008. április 14.

A magyar mint európai és világnyelv

A magyar mint európai és világnyelv lesz a témája a 18. magyar alkalmazott nyelvészeti kongresszusnak, amelyet a budapesti Balassi Intézetben tartanak csütörtöktől három napon át.
2008. április 3.

Mérséklődött a felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenési üteme

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter mai sajtótájékoztatóján bejelentette: idén 96.302-en jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. "Folytatódott a 2004 óta tartó csökkenés, ám ennek üteme mérséklődött" - tette hozzá a szaktárca vezetője.
2008. március 31.

Hiller: emelkedik a felsőoktatás támogatása

Megerősítik az állami szerepvállalást a felsőoktatásban, s az elkövetkező években emelkedik a terület támogatása - mondta Hiller István szakminiszter miután kedden a kormányfővel egyeztetett a népszavazás utáni teendőkről Parlamentben.
2008. március 18.

Hiller István: Megmarad az átjárhatóság a költségtérítéses és az államilag finanszírozott képzés között

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a népszavazás után rögtön összehívta a Felsőoktatási Kerekasztalt, hogy megvitassák a felsőoktatás finanszírozásának kérdéseit. A szakmai fórum mai tanácskozásán a szaktárca vezetője megerősítette: a legfontosabb, hogy a felsőoktatásban érintett szakmai és érdekképviseletei szervezetek konszenzusos megállapodásra jussanak a felsőoktatás finanszírozása kapcsán. A miniszter kiemelte: ragaszkodik a minőségi felsőoktatás koncepciójához.
2008. március 12.

OECD-konferencia az oktatásról

Jelentős gazdasági lehetőségek rejlenek a felsőoktatásban résztvevők számának növelésében - mondta Michael Davidson, az OECD vezető oktatási szakértője egy szakmai konferencián szerdán Budapesten.
2008. március 12.

Még egy hétig lehet jelentkezni mesterképzésekre

Egy hét múlva véget ér a 2008-as felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési időszaka, a mesterképzésekre való jelentkezés határideje 2008. március 15. Mivel ez a határidő munkaszüneti napra esik, ezért a következő munkanap, március 17-én éjfélig nyújtható be jelentkezés. Érdemes élniük a lehetőséggel azoknak, akik kiegészítenék korábbi főiskolai végzettségüket, idén már nagy számban indulnak mesterképzési szakok.
2008. március 10.

A fejlesztési részhozzájárulás (FER) a felsőoktatás színvonalát szolgálja

A magyar felsőoktatás előtt álló legfontosabb cél a színvonal emelése. Az elmúlt másfél évtizedben négyszeresére emelkedett a hallgatói létszám Magyarországon. Míg az 1990-es évek elején 100 ezer hallgató járt a magyar főiskolákra és egyetemekre, addig a 2007-2008-as tanévben számuk megközelíti a 400 ezret. A mennyiségi változás szükséges volt, de a jövő a minőségről, a színvonalról kell, hogy szóljon.
2008. március 6.

Hiller István: "Az infrastrukturális beruházásoknak a hallgatók tehetségét kell szolgálniuk, mert a felsőoktatás immáron a színvonalról szól

Fotó: Gordon Eszter
Az oktatási és kulturális miniszter a gödöllői Szent István Egyetem diákotthona felújított épületeinek mai avatásán dicsérte a diákok tehetségét és a professzorok felkészültségét. Úgy fogalmazott: "A hallgatók, mint a nyitott világ alkotó értelmiségének tagjai ezzel a tehetséggel és felkészültséggel a legjobbak lehetnek."
2008. március 5.

Reagálás Pokorni Zoltán sajtótájékoztatójára

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján április elején lehet biztosat mondani a felsőoktatási felvételi eljárásban ténylegesen résztvevők számáról.
2008. március 4.

Hiller István: öt pillére van az oktatás megújításának

MTI fotó: Kovács Attila
A korai fejlesztés megerősítését, az esélyegyenlőség megteremtését, a tehetséggondozást, a közoktatás tartalmi fejlesztését és az utóbbi két évtizedben leértékelődött tanári mesterség renoméjának visszaállítását említette a terület megújításának öt fő pilléreként Hiller István oktatási és kulturális miniszter egy keddi budapesti konferencián.
2008. március 4.

Mesterképzéseken idén még a volt főiskolásoké a pálya

Érdemes minél előbb felvételizniük mesterképzésre azoknak, akik korábban főiskolai végzettséget szereztek és eddig nem tanultak tovább: ugyanis a mesterszakok már idén is nagy számban elindulnak, viszont a kétciklusú képzés első képzési ciklusában, alapképzésen végzettek nagy számban csak 2009-ben végeznek. Addig a főiskolai végzettségűeké a terep. A későbbi években nagyobb verseny árán lehet bejutni a mesterszakokra.
2008. február 26.

Hiller István a Magyar Géniusz Programról

Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demján Sándor, a VOSZ elnöke beszélget A magyar társadalom a tehetség szolgálatában címmel rendezett szakmai konferencia előtt a Gábor Dénes Főiskolán. (MTI Fotó: Soós Lajos)
A Magyar Tehetséggondozás I. Országos Konferenciáján - Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédét követően - Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Géniusz Programról beszélt.
2008. február 22.

Hiller István: az oktatási tárca továbbra is a fer pártján áll

Az oktatási tárca továbbra is a fejlesztési részhozzájárulás (fer) pártján áll - mondta Hiller István szakminiszter kedden Budapesten újságírók előtt.
2008. február 19.

Szorosabb együttműködés az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az iskolaszövetkezetek között

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter megbeszélést folytatott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnökével és a felsőoktatási iskolaszövetkezetek vezetőivel.
2008. február 19.

Manherz: nincs kész javaslat a tandíjról

Semmiféle kész, konkrét javaslat a tandíjról vagy a térítési díj jövőbeni kiszámításáról nincs - közölte Manherz Károly, a felsőoktatási tárca szakállamtitkára egy napilap értesüléseit cáfolva hétfőn az MTI-vel.
2008. február 18.

Február 15.: hármas jelentkezési határnap a köz- és felsőoktatásban

2008. február 15-e három szempontból is fontos dátum sok diák számára: eddig kell beadni a jelentkezést az érettségi vizsgára, a felsőfokú alap-, egységes osztatlan, vagy felsőfokú szakképzésre, illetve a középfokú nevelési oktatási intézményekbe történő jelentkezésekkel kapcsolatban. Az eljárásokban csak azok vehetnek részt, akik időben leadják a jelentkezéseiket.
2008. február 11.

Hiller István: a közoktatásban az alapkészségek megerősítése a feladat

Az alapkészségek megerősítését nevezte a közoktatás legfőbb feladatának Hiller István szakminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2008. február 7.

Diák Kalauz - tovább bővül a kedvezményrendszer

Diákigazolvány
Február első heteiben megjelenik a kiadvány, amely azokat a budapesti elfogadóhelyeket tartalmazza, ahol diákigazolvánnyal 5-50 százalékos kedvezménnyel lehet vásárolni. A több száz üzletet, éttermet, könyvesboltot, múzeumokat és egyéb lehetőségeket tartalmazó füzet közel kétmillió kártyatulajdonost érint. A budapesti összesítés mellett hamarosan a nagyobb egyetemi központokban is megjelenik a helyi kedvezményeket tartalmazó könyvecske.
2008. február 7.

Felsőoktatási felvételik: új szakok alap- és mesterképzésben

Alkalmazott látványtervező és ipari termék- és formatervező mérnöki szakot is választhatnak a felsőoktatásban alapképzésre most jelentkezők, míg mesterképzésben újabb 50 lehetőséget hirdettek a felvételi tájékoztató kiegészítésében - mondta el Bakos Károly, az oktatási tárca vezető főtanácsosa szerdán az MTI-nek.
2008. február 7.

OKM: újabb keret a felsőoktatási tankönyvtámogatásra tavasszal

Az oktatási tárca tervei szerint az egyensúlyi tartalék terhére a tavasz folyamán újabb összeget különítenének el a felsőoktatási tankönyvtámogatásra - erről Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár beszélt kedden.
2008. február 5.

Hiller István: "A színvonal a magyar felsőoktatás útja"

Megalakult az új Nyugat-magyarországi Egyetem, Magyarország hatodik legnagyobb hallgatói létszámú intézménye.
2008. február 1.

Új jelentkezési lehetőségek a Felsőoktatási Felvételi Tájékozató kiegészítésében

Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2008. szeptemberben induló képzések című kiadvány hivatalos kiegészítése. A kiegészítésben számos új képzést hirdettek meg a felsőoktatási intézmények, így az idei képzési kínálat több mint 30 alapképzéssel, 20-nál is több felsőfokú szakképzéssel, valamint közel 70 új mesterképzéssel bővült.
2008. január 31.

Az OKM továbbra is kedvezménnyel segíti a felsőoktatási tankönyv- és szakkönyvellátást

Az OKM azt a gyakorlatot kívánja megerősíteni, illetve kiterjeszteni, hogy a hallgatók minél több szakirodalmat használhassanak a könyvtári kölcsönzés keretében, és ne kényszerüljenek valamennyi dokumentum megvásárlására, a szerzői jogot sértő (az utóbbi időszakban tömegesen jelentkező) illegális fénymásolásokra.
2008. január 28.

Negyvenezren voltak az Educatio Kiállításon

Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
A hazai egyetemek és főiskolák színes kavalkádja, a külföldi intézmények intenzív jelenléte, és XXI. századi oktatási alkalmazások bemutatása - így lehetne összefoglalni a szombaton befejeződött, 2008-as Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A kétnapos rendezvényre a szervezők becslése szerint 40 ezren látogattak ki.
2008. január 25.

Megnyílt az Educatio oktatási szakkiállítás

Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
Megnyílt az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás pénteken; a Syma Sport- és Rendezvényközpontban tartandó kétnapos kiállításon a hazai egyetemek és főiskolák mellett több mint kétszáz kiállító képviseli a taneszközgyártást, a tankönyvkiadást, a szakképzést, a nyelvoktatást és a minőségbiztosítást.
2008. január 18.

Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium önálló pavilonnal lesz jelen a január 18-án nyíló budapesti szakkiállításon, amely a hazai felsőoktatás szokásos éves seregszemléje. Az OKM szakértői egyebek között válaszolnak a továbbtanulással kapcsolatos, illetve a felsőoktatást érintő kérdésekre.
2008. január 16.

A Katapult Mentorprogram

A szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányait elősegítő programot az Oktatási és Kulturális Minisztérium hozta létre 2005-ben az oktatási rendszerben tapasztalható esélyegyenlőtlenség csökkentésének érdekében, és a HÖOK a Hallgatókért Alapítványt bízta meg a projekt vezetésével. A Katapult Mentorprogramba kifejezetten a halmozottan hátrányos helyzetű diákok kerülnek be, köztük nagyszámú roma fiatal. A programban részt vesz az ország összes felsőoktatási intézménye.
2008. január 14.

Beruházások a felsőoktatás területén - eddig csaknem 9 ezer új kollégiumi férőhelyet adtak át

Egy új minőségű magyar felsőoktatás létrehozásának egyik nagyon fontos eleme az intézményi infrastruktúra feltételeinek javítása. A magántőke bevonásával, az úgynevezett PPP-konstrukciókban történt beruházások révén gyökeresen megújul a hazai felsőoktatás háttere, intézményhálózata.
2008. január 2.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok