
Fotó: Gordon Eszter
Hiller István utalva arra, hogy az elmúlt 16 évben megnégyszereződött a felsőoktatásban tanulók száma, kifejtette: a hallgatói létszám radikális mennyiségi változása semmilyen módon nem kapcsolódott össze a minőség javításával.
A felsőoktatás átalakításának egyik pontjaként említette a fejlesztési részhozzájárulás bevezetését, amitől többek között azt várja, hogy igazságosabbá, versenyképesebbé és színvonalasabbá teszi a felsőoktatást. Hangsúlyozta: az így befolyó összegből egy fillérre sem tart igényt az állam, egy részét ösztöndíjakra, másik részét fejlesztésekre fordítják majd.
A miniszter szerint a három, több mint százéves intézményből alakuló BMF valódi értéket és tudást ad a hallgatók kezébe. A főiskola titka: a színvonal, hogy képes minőségi képzést nyújtani és nem riad vissza a modernizációtól - mondta Hiller István.
Kitért arra, hogy a főiskola öt karán 13 ezer hallgató folytatja tanulmányait, s a mostani tanévtől 3.300 elsőéves ül be a padokba.
Az intézmény 2004 szeptemberében elsőként indított mérnök-informatika szakon bolognai rendszerű képzést, amely idén már minden szakon elindult, az utóbbi években milliárdokat fordítottak infrastrukturális fejlesztésekre, s februárra elkészül az uniós szabványoknak megfelelő diákotthon is. Az elmúlt öt évben nagyon sokat fordítottak továbbá a hallgatók külföldi részképzésére - sorolta a miniszter, hozzátéve: ezt a jövőben is bátorítják.
"Menjenek, tanuljanak, jöjjenek vissza,(...) s kamatoztassák a megszerzett tudásukat itthon" - bíztatta a diákokat Hiller István, aki szerint egy uniós ország nem engedheti meg, hogy a képzés belterjessé váljon.
Rudas Imre rektor szerint a március 1-én hatályba lépett új felsőoktatási törvény a főiskolák működése szempontjából jelentős előnyöket hordoz. A bolognai képzési szerkezetre való áttérés jegyében az egyetemek és főiskolák azonos szintű alapdiplomákat adnak ki, s lehetővé vált a főiskoláknak is mester, illetve doktori képzés indítása.
Közölte: biztonságtechnika szakon már el is indították a mesterképzést, s további szakokon is tervezik.
Ugyanakkor hangsúlyozta: nem "kisegyetemként" kívánnak működni. Hosszú távon is az alapképzés kell, hogy legyen a főiskola fő profilja - jelentette ki a rektor, hozzátéve: emellett a teljes akadémiai életpálya bejárásának lehetőségét is meg kívánják teremteni a hallgatóiknak.

Fotó: Gordon Eszter
MTI