Ezzel, immár több mint kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg privát tőkéből a 10 ezer hallgatót oktató intézményben.
Mindezért 25 esztendőn keresztül évi 300 millió forint bérleti díjat fizet a minisztérium és az intézmény, fele-fele arányban.
A bérleti összegért nem csupán a létesítmény felépítését, hanem üzemeltetését, fenntartását és állagmegóvását is teljesíti a befektető - mondta a szerződés aláírásakor Závecz Ferenc, az oktatási tárca szakállamtitkára.
Az állami beruházásokkal szemben a konstrukció legnagyobb előnye, hogy a negyed század elteltével a létesítményt ugyanolyan állapotban kell átadni a főiskolának, mint amilyenben az avatáskor volt. Szemben az állami projektekkel, ahol újra és újra a fenntartót terheli a renoválás költsége - sorolta a konstrukció paramétereit a szakállamtitkár.
Hauser Zoltán, a négy kart működtető intézmény rektora emlékeztetett arra, hogy ugyancsak az IMOLA közreműködése nyomán avattak fel a tanév elején egy 400 férőhelyes, hotel szintű diákszállót. Az újabb program keretében megvalósul a természettudományi kar épületének teljes rekonstrukciója, illetve új műtermet kap a rajz tanszék.
Tóth Imre az IMOLA Építő Kf. ügyvezetője közölte: nem csupán strukturális felújítást végeznek. Ugyanis az épület már statikai szempontból is rászorult a rekonstrukcióra.
MTI