2021. november 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Egyetemi kollégiumból irodaház Miskolcon

2007. január 19.
Irodaházként funkcionál a jövőben a Miskolci Egyetem korábban E/7-es számot viselő egykori kollégiuma, az 1,1 milliárd forintért PPP konstrukció keretében megújult épületet Závecz Ferenc, az oktatási tárca szakállamtitkára adta át pénteken.
A Miskolci Egyetem legnagyobb, E/7-es jelű kollégiuma több évvel ezelőtt életveszélyessé vált, bezárták, statikus szakvélemény alapján öt emeletet visszabontottak, és irodaházzá alakították át - mondta az MTI-nek a kivitelezést közbeszerzési eljáráson elnyert Strabag Zrt. képviselője.

A beruházás összköltsége 1,1 milliárd forint volt.

Závecz Ferenc a létesítmény avatásán azt hangsúlyozta: a PPP-konstrukció (magántőke bevonása közcélú beruházásokba) "összekényszeríti" a feleket, akik önként vállalják ezt.
Az épület üzemeltetője az elkövetkező 20 évben a Strabag lesz, amely vállalta, hogy az intézményt mindvégig a jelenlegi állapotában őrzi meg.

Az egyetem bérli az irodaházat, a bérleti díjat fele részben fizeti, a másik felét a minisztérium állja. Az irodaházban kapott helyet az egyetem gazdasági szervezete, ennek köszönhetően a tanulmányi épületekben és kollégiumokban helyek szabadultak fel az oktatásra és a kutatásra.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok