
Fotó: Gordon Eszter
Az ünnepélyes átadón köszöntő beszédet mondott Manherz Károly, felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, továbbá Gerencsér László, az Oktatási Központot kivitelező és 20 évig üzemeltető Hérosz Zrt. elnöke és a társegyetemek képviselői.
A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara megalakulása óta súlyos helyhiánnyal küszködött. Korábban, a Mária utcai épületét leszámítva átalakított polgári lakásokban és épületekben folyt az oktatás, öt különböző épületben.
A nyolc emeletes plusz két garázsszintes Oktatási Centrum a VIII. kerületben, a Szentkirályi utca 47. szám alatt található.
A 12 ezer négyzetméteres területen több Fogsebészeti rendelő működik, de itt kapott helyet a Gyermekfogászati és Fogszabályzási-, a Fogpótlástani-, és a Konzerváló-, valamint a Parodontológiai Klinika is. Ide költözött az Önálló Radiológiai Részleg, a Központi Fogtechnikai Laboratórium, az Orális Diagnosztika, valamint a Szak- és Továbbképzési Titkárság. Vagyis egy helyen gyógyíthatnak, oktathatnak és kutathatnak ezentúl a szakemberek.
Az Oktatási Központnak nincs területi ellátási kötelezettsége, ezért az ország bármely részéről érkezhetnek betegek, akár beutaló nélkül is, sőt külföldi pácienseket is elláthatnak a szakorvosok. A mintegy 4,5 milliárd forintos beruházás magántőke bevonásával, úgynevezett PPP program keretében valósult meg. Az Egyetem 2002-ben vásárolta meg a Oktatási Központ helyén lévő kiürült Pátria Nyomda épületét a Fogorvostudományi Kar számára. Először a jó állapotban lévő épület átépítését tervezték, de később kiderült nem tudtak volna megfelelni az épületrendészeti előírásoknak. A nyomdát 2005-ben bontották le, és 2006 tavaszán kezdte a kivitelező Hérosz Zrt. az építkezést. Rekordidő alatt, az alapkőletétel után 10 hónappal a Fogorvostudományi Kar klinikái átköltözhettek az új épületbe.
Az épületet az Egyetem 20 évre bérli, a bérleti díj egyik felét az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a másik felét az Egyetem fizeti.
MTI