
Fotó: Gordon Eszter
A magyar felsőoktatás az elmúlt több mint másfél évtizedben "komoly" átalakuláson ment keresztül - mondta Hiller István, hozzáfűzve, hogy ez a változás mindenekelőtt mennyiségi változást jelent.
Az egyetemi, főiskolai hallgatók száma mára megnégyszereződött a ’90-es évek elejéhez viszonyítva - fejtette ki.
A szakminiszter kiemelte: a szükséges mennyiségi változások után a minőség, a színvonal ideje jött el.
A kinevezett főiskolai tanároktól Hiller István azt kérte, hogy dolgozzanak együtt a magyar felsőoktatás színvonalának megerősítéséért, valamint azért, hogy az ország oktatása bekerüljön a világ élvonalába, és képes legyen ottmaradni.
A diploma önmagában nem elég - folytatta a tárcavezető, hozzátéve: annak valóban tényleges tudást kell rejtenie.
Megjegyezte azt is, hogy a szorgalmat, a kitartást, a tehetséget úgy kell használni, hogy abból a diák, az ország "táplálkozzon".
A Magyar Köztársaság miniszterelnöke 2007. szeptember 1-jei hatállyal főiskolai tanárrá nevezte ki a többi között Ágoston Györgyöt, a Gábor Dénes Főiskolára kinevezett főiskolai tanárt, Bajner Máriát, a Pécsi Tudományegyetem főiskolai docensét, Bölcskei Attilát, a Szent István Egyetem főiskolai docensét, Freyer Tamást, a Rendőrtiszti Főiskola főiskolai docensét, valamint Mohay Miklóst, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docensét.

Fotó: Gordon Eszter
Az eseményen Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár és Molnár Károly, a Magyar Rektori Konferencia elnöke is részt vett.
(MTI)