2021. november 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Hiller István szorosabb kapcsolatot szorgalmazott a felsőoktatás és a munkaerőpiac között

2007. december 5.
A munkaerőpiac és a felsőoktatás kapcsolatának további erősítését szorgalmazta Hiller István szakminiszter a Budapesti Gazdasági Főiskola állásbörzéjének záró rendezvényén szerdán.
A miniszter beszámolt arról, hogy év végéig tanulmány készül a munkaerőpiac igényeiről és a felsőoktatás kínálatáról.
 
Mint kifejtette, már most változtak a hallgatói létszámok az egyes területeken, csökkentették a pedagógus- és jogászképzésben résztvevők számát, szinten tartották az orvosképzésbe bekapcsolódók arányát, míg a természettudományos és mérnöki képzésben résztvevők száma bővült.
 
A tárca vezetője azt mondta, hogy a felvételizőket napjainkban jóval nagyobb tudatosság jellemzi a pálya- és intézményválasztáskor.
 
A hallgatókat, köztük a BGF diákjait arra bíztatta, hogy tegyenek meg mindent a nemzetközi kapcsolatok bővítésére, s kapcsolódjanak be a kutatási-innovációs tevékenységekbe.
 
 
Az egyre inkább globalizálódó világban a legfontosabb, legizgalmasabb verseny ugyanis a tudásért folyik, s a valódi versenytársak ott vannak Szingapúrban, Ottawában, s Varsóban egyaránt.
 
A miniszter arról is tájékoztatta a diákokat, hogy valószínűleg még ebben a naptári évben minden felsőoktatási intézménnyel hároméves költségvetési megállapodást írhat alá a szaktárca.
 
A felsőoktatás állami támogatása így hosszú időre kiszámíthatóvá válik - összegezte, hozzátéve: a terület büdzséje a jelenlegi 214 milliárd forintról 2010-ig 241 milliárd forintra bővül.
 
Ugyanakkor már 2008-ban több pénz jut e szférának mint idén, s ez kiszámíthatóvá teszi a felsőoktatási politikát.
 
(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok