2021. november 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Hiller István: törvény készül a legjobb hallgatók tandíjmentességéről

2007. október 18.
Kötelező lenne a jövőben, hogy a felsőoktatási hallgatók legjobban teljesítő tizenöt százaléka tandíjmentességet kapjon, az erről szóló törvényjavaslat már készül - jelentette be Hiller István a közszolgálati televízió csütörtöki Nap-kelte című műsorában.
Az oktatási és kulturális miniszter kifejtette, hogy a szegényebb családból érkező, jól teljesítő hallgató több ösztöndíjhoz juthat, mint korábban. A lényeg azonban a teljesítmény és a megszerzett tudás versenyképessége.

Ezt szolgálja, hogy a költségtérítéses hallgató is tandíjmentessé válik, ha kiválóan tanul, és az államilag támogatott képzésen indulók is költségtérítésre kényszerülnek, ha a leggyengébb tizenöt százalékba kerülnek teljesítményük alapján - mondta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy ezekről a kérdésekről a felsőoktatási kerekasztal keretében tavaly nyár óta folyik a párbeszéd, februárban aláírták a megállapodást, amely tartalmazta a hallgatók javaslatait is. Az aláírók között volt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke is.

A televíziós beszélgetés végén Hiller István nem zárta ki, hogy a hallgatók most megfogalmazott javaslataiban is van olyan, ami beépíthető a hallgatói juttatások rendszerébe.

MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok