2021. június 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

OKM: újabb keret a felsőoktatási tankönyvtámogatásra tavasszal

2008. február 5.
Az oktatási tárca tervei szerint az egyensúlyi tartalék terhére a tavasz folyamán újabb összeget különítenének el a felsőoktatási tankönyvtámogatásra - erről Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár beszélt kedden.
Manherz Károly cáfolta a Magyar Könvvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnökének állítását, mely szerint tavaly nem kaptak volna pénzt a fejlesztésre és gyártásra, s ezt visszamenőleg sem kompenzálják.

Elmondta, hogy a szakminiszter ígérete alapján a tavalyi évre az egyensúlyi tartalékból 80 millió forintot különítettek el. Ezt az összeget az OKM a könyvtárellátónak utalta át, s a tárca háttérintézményének kuratóriuma ír ki pályázatot a kiadóknak.

A támogatási keretet júniusig lehet elkölteni. A szaktárca szándéka ugyanakkor, hogy további támogatási keretet különítsen el március-áprilisban.

Ennek összegéről azonban még nem tudott nyilatkozni az államtitkár.

Elmondta: a tárcánál azért döntöttek úgy, hogy a támogatást a könyvtárellátón keresztül folyósítsák, mert elsődlegesen az a cél, hogy a hallgatókat támogassák, illetve a könyvtárakat, amelyeknek 40 százalékos kedvezményt biztosítanak.

Az OKM korábbi közlése szerint a szaktárca a költségvetésében elkülönített támogatást olyan módon juttatja el a felsőoktatási könyvtárakba, hogy a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-n keresztül történt megrendelésekhez a kiadók által meghatározott vételárból 40 százalék támogatást nyújt.

Ez magában foglalja a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. által felajánlott, példányonként maximum 10 százaléknyi kedvezményt is. A felsőoktatási szakkönyvek, tudományos könyvek elsődleges vásárlói ugyanis az egyetemi, kari, intézeti, tanszéki, főiskolai könyvtárak, amelyek egy-egy műből több példányt is megrendelnek.

A minisztérium a jövőben támogatási szerződést köt a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel, és ezt követően adja át a támogatásra szolgáló keretet

Az államtitkár hozzátette: levélben tájékoztatták Zentai Péter Lászlót, az MKKE elnökét a tárca új koncepciójáról.

(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok