A felsőoktatási felvételi eljárás főszabálya 2005-től az, hogy az alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre jelentkezők számára nincs felvételi vizsga, a középiskolai teljesítmény és két érettségi vizsgatárgy eredményei alapján kerül mindenki a rangsorba, ha jelentkezik egyetemre vagy főiskolára. Természetesen alkalmassági és gyakorlati vizsga továbbra is van azokon a szakokon, ahol ez szükséges. A bejutási feltételként meghatározott minimális ponthatár (160 pont) megváltozott. A Kormány egyszer már módosította a minimális ponthatárt, így ebben az évben (2010-ben) már csak 200 pont feletti teljesítménnyel lehet bekerülni a felsőoktatásba.
A többletpontok rendszere 2011-től módosul: kevesebb többletpontot lehet kapni a nyelvtudásért, illetve egyéb jogcímeken (OKJ bizonyítvány, sportteljesítmény, versenyek stb.), ezért 2011-től jobban „megéri” emelt szintű érettségit tenni.
A Kormány döntése alapján 2012-től tovább emelkedik a minimális ponthatár (240 pontra), ami már két, közel jeles szintű érettségit – vagy legalább egy emelt szintű érettségit – feltételez, illetve növekszik a megszerezhető többletpontok mértéke. .
A változtatásoknak három lényeges eleme van.
Érettségi
Oktatási Hivatal (OKÉV) Központi ügyfélszolgálata
Telefon: (+36-1) 374-2100
E-mail: info@oh.gov.hu
Felsőoktatási felvételi
Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK)
Telefon: (+36-1) 477-3131
E-mail: info@felvi.hu
Diákigazolvány
Ügyfélszolgálat:
Educatio Kft. Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ
Telefon: (+36-1) 266-7733
E-mail: info@diakigazolvany.hu
NEFMI Központ
Telefon:(+36-1) 795-1200
Fax: (+36-1) 795-0022