A 9. Szász-Magyar Fórum ülését 2006. november 2-án és 3-án, Drezdában rendezték meg. Az ülésen Merényi Miklós, a GKM szakállamtitkára és Thomas Jurk, szász gazdasági és munkaügyi miniszter elnökölt. A Fórum témakörei a gazdaság, az oktatás és a kultúra, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem, az igazságügyi és rendőrségi együttműködés, valamint a belügyi kapcsolatok voltak.
Oktatási téren a mindenkori lehetőségeknek megfelelően a felek a meglévő kapcsolatok fenntartásában állapodtak meg: tovább folytatják a tanárok szászországi továbbképzését, szász pedagógusok részvételére nyílik lehetőség magyarországi népművészeti nyári kurzusokon, folytatják a vendégtanár-programot, valamint megpróbálják növelni az iskolai cserekapcsolatok számát. Megállapították, hogy a felsőoktatás területén a bevált programok megtartása, a K+F területén az együttműködés lehetőségek szerinti fokozása szükséges.
Kulturális téren a jegyzőkönyv kiemeli a színházi és a múzeumi kapcsolatokat, azon belül is megállapítják, hogy különösen a múzeumok között aktív az együttműködés. A magyar fél kiemelte, hogy a korábbi éveknek megfelelően továbbra is szándékozik részt venni a Lipcsei Könyvvásáron.
Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a Fórum megfelelő eszköz a Magyar Köztársaság és a Szász Szabadállam kapcsolatainak elmélyítéséhez. A felek megállapodtak, hogy a Fórum következő ülése 2008-ban Budapesten lesz.