A németországi magyar kulturális évad 2006 márciusától ez év decemberig tart, a fővédnökséget elvállalta a két ország államfője - tartalmazza az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) programirodájának beszámolója.
Azért is időzítették erre az időszakra az évadot, mert az idén épül fel a berlini Collegium Hungaricum új épülete és az Európai Unió soros elnöki tisztét Németország tölti be - közölte a bizottsági ülésen Erdődy Orsolya, a programiroda vezetője.
Hangsúlyozta: az évad célja, hogy "elszakadjunk a puszta- és paprika-klisétől" és egyfajta innovatív, kortárs arcát mutassuk be a magyar kultúrának.
Tájékoztatása szerint a 2006-os programok színes palettát adtak a magyar művészet minden ágáról. Az idén öt német tartományra koncentrálnak a szervezők: Baden-Württembergben, Türingiában, Schleswig-Holstein tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Berlinben tartották, illetve tartják a legtöbb rendezvényt.
Tavaly 70 német városban 500 magyar művész részvételével mintegy 220 eseményt rendeztek. Az idén ezer művész közreműködésével több mint 100 német városban volt vagy lesz Magyarországhoz kötődő program.
Az évad csaknem 650 millió forintos költségének valamivel több mint a felét a német partnerek biztosítják - mondta a programiroda vezetője.
(MTI)