A fesztivál minden évben más vendéget hív meg díszvendégként, s idén a németországi magyar kulturális évad, az úgynevezett Ungarischer Akzent keretében Magyarországra esett a választás. A több millió látogató a meghívott nemzeteknek köszönhetően évről évre fül- és szemtanúja lehet a zene sokszínűségének, s mostantól csaknem szeptember közepéig Lübeckben, Flensburgban és Kielben, továbbá Schleswig-Holstein több más városában, valamint az önálló tartománynak számító Hamburgban is Magyarország hallható. Ez a két szó egyébként, azaz a "Hallható Magyarország", a "Hörbar Ungarn" az idei fesztivál hivatalos mottója is.
Azt pedig, hogy a hét héten keresztül Magyarország milyen széles lehetőséget kap a bemutatkozásra, mindennél jobban jelzi: az ország zenei életének legkiemelkedőbb személyiségei, zenekarai és együttesei vesznek részt a fesztiválon, s 43 helyszínen, 146 koncerten mutatják be a magyar zenét a klasszikusoktól, a klezmeren és cigányzenén át, a fiatal kortárs zeneszerzők műveiig, súlyt helyezve a hagyományokra és a modernitásra is.
Hárman is fellépnek az év elején Hiller István kulturális miniszter által a magyar kultúra követei címmel kitüntetett magyar művészek közül: Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar karmestereként, Kocsis Zoltán zongoristaként és dirigensként áll a német közönség elé, míg Sebestyén Márta a magyar népdalkincsből ad ízelítőt a koncertlátogatóknak. De a magyar részvevők között lesz a többi között a Danubia Szimfonikus Zenekar, Schiff András és Bogányi Gergely zongoraművész, a Budapest Klezmer Band, a Szent Efrém férfikar, az Amadinda Ütőegyüttes, a Keller Kvartett, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Perényi Miklós gordonkaművész, Kelemen Barnabás hegedűművész és a Sebő együttes, továbbá a Besh o DroM és a Romano Drom, s ezzel a lista még távolról sem teljes. Ilyen szerteágazó és intenzív magyar zenei jelenlétre az elmúlt tíz évben nem volt példa Németországban.
Magyarország Hollandiától vette át a "stafétabotot", amelyet a rendezvény végén a 2008-as díszvendégnek, Oroszországnak ad át. A stafétabot amúgy valóban jelképes, az ugyanis valójában egy üveggömb, amely a zenei világ szépségét jelképezi.
A vasárnap esti nyitóhangversenyt - Hiller István jelenlétében - a lübecki operaházban rendezik. Az NDR (Északnémet Rádió) Szimfonikus Zenekarát a világhírű magyar karmester, Dohnányi Ernő unokája, a Berlinben született Christoph von Dohnányi vezényli, a műsoron pedig Bruckner 4. szimfóniáján kívül Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára című műve szerepel.
Ugyancsak Magyarország a fő vendége a fesztivállal párhuzamosan zajló KulturSommer tartományi rendezvénysorozatnak. A "Magyar Nyár" keretében itt a hangversenyek mellett kiállításokat is rendeznek, a közönség ismerkedhet a magyar történelemmel és irodalommal, s megismerheti az ország táncművészetét és egyéb hagyományait is.
(MTI)