
A koncertsorozatot július 15-én Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg a lübecki Zenei és Kongresszusi Központban. A 7 héten át tartó rendezvénysorozat
43 helyszínen 146 koncerten mutatta be a német közönségnek a magyar zenét a cigányzenétől a klezmeren át a fiatal kortárs zeneszerzők műveiig.
A német sajtó úgy ítélte meg: a "Hallható Magyarország" rendezvény volt a legsikeresebb a SHZF történetében. Ugyanis megdöntötte az eddigi 22 éves jegyeladási rekordokat: több mint 144 ezer komolyzene-rajongó volt kíváncsi a magyar zenére, a koncertek szinte végig teltházasak voltak.
Nem is véletlen, hiszen olyan nevek vonzották a közönséget, mint például a Budapest Fesztiválzenekar, Keller Quartet, Perényi Miklós, Várjon Dénes, a Budapest Klezmer Band, Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta, Romano Drom, Besh o droM, Sebő Ferenc zenekara, Schiff András, Szt. Efrém Bizánci Férfikórus, Csalog Gábor, az Umze Kamarazenekar, Kocsis Zoltán, Yonderboi, az Aura Musicale, Trio Lignum és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Fischer Ádám vezetésével.
Közben itthon az Ungarischer Akzent Programiroda szervezésében Budapesten a Zeneakadémián, illetve a Győri Székesegyházban lezárult magyar részről is a Fesztivál. A Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál zenekarának és kórusának ünnepi előadása megtöltötte a két koncerthelyszínt.
Jelenleg az Ungarischer Akzent Programiroda Erdődy Orsolya vezetésével az új berlini Collegium Hungaricum novemberi ünnepélyes átadására készül közösen a berlini intézettel. Az ünnepséggel hivatalosan lezárul a Németországi Magyar Kulturális Évad.
(Ungarischer Akzent Programiroda)