Az oktatási és kulturális miniszter, aki a finnugor népek V. világkongresszusának alkalmából tartózkodik a nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban, vasárnap számolt be az új orosz kollégájával, Alekszandr Avgyejevvel folytatott megbeszélés eredményeiről magyar újságíróknak.
Hiller István elmondta, hogy a májusban hivatalba lépett Avgyejevvel egészen konkrét ügyekről beszéltek és egyeztek meg a szombaton tartott ismerkedő találkozón. Egyebek között megállapodtak abban, hogy félévente találkoznak, legközelebb Budapesten, valószínűleg novemberben.
Az orosz miniszter, aki támogatást ígért a szentpétervári műkincsek tervezett budapesti bemutatásához, nagyon élénken érdeklődött a magyarországi filmipari befektetések, illetve a magyar filmtörvény iránt, egyáltalán a kultúra és az üzleti világ kapcsolódásának tapasztalatairól.
A felsőoktatás területén szintén fontos előrelépések történhetnek, elsősorban a mesterképzések ügyében. Oroszországban sok olyan egyetem van, amelynek hagyományosan jó a kapcsolata magyar műszaki, közgazdasági és humántudományi egyetemekkel. Hiller azt szeretné, ha az év utolsó harmadában Moszkvában sorra kerülő kormányközi ülésen újrateremtenék a hagyományosan jó kapcsolatokat a mester- és a PHD-képzések terén. Ez ki fog terjedni a kutatásra és a kutatásfejlesztésre is.
Tervezik azt is, hogy a gazdasági kormányközi vegyes bizottsághoz hasonló testületet hozzanak létre a kultúra és az oktatás területén is. Az ügy már több hónapja napirenden van, és Hiller nagyon reméli, hogy ősszel a kormányközi találkozóra létrejönnek ennek feltételei, a megállapodás aláírásra készen áll.
Hiller István, aki találkozott vasárnap a hanti-manszijszki egyetem rektorával, emlékeztetett arra, hogy két héttel ezelőtt az ELTE rektora járt ugyanitt, és kutatói, kutatási, valamint cserehallgatói megállapodást kötöttek. Hozzátette, hogy a kormány és az intézmények elsősorban a kereteket tudják biztosítani az együttműködéshez, de sok múlik az emberi és a szakmai kapcsolatok alakulásán.
Kérdésre válaszolva Hiller István is cáfolta a pénteki Magyar Hírlapnak azt az értesülését, miszerint inog a széke. "Hírlapi kacsa, ez esetben magyar hírlapi kacsa" - mondta, hozzátéve, hogy az Új Tudás Program a kormány egyik legsikeresebb programja. Szerinte voltak olyanok, akiknek nem tetszett, hogy a pedagógusok bérpótlékának ügyében majdnem teljes megállapodásra jutott, ami egyértelmű siker. Szerinte a menesztéséről szóló híresztelés nem más, mint a sikerre való ilyetén reagálás.
(MTI)