2008 különösen sikeres év volt a magyar film számára Európában. Régóta nem volt ilyen erős a jelenlét Cannes-ban, Brüsszel jóváhagyta a filmtámogatási rendszert, és végre Londonban is sor került magyar fesztiválra, ahol a lelkes közönség a XXI. század magyar filmjeinek legjavát láthatta. A sikerre való tekintettel a Londoni Magyar Kulturális Központ ismét megrendezi a Check the Gate Londoni Magyar Filmfesztivált.
Idén a rendszerváltás lesz fókuszban, annak 20. évfordulója alkalmából. A nemzetközi kurátorok által összeállított játékfilmes program igyekszik bemutatni a '89 előtti és utáni világot is, hogy érzékelni és értékelni lehessen, mit is jelentett valójában a rendszerváltás. A délutáni filmek a régi rendszerről, a szocializmus különböző periódusairól szólnak, este pedig a vasfüggöny lehullása utáni időszakról, a 90-es évekről nézhet magyar filmeket a brit közönség. Igazi klasszikusokat hozunk Londonba olyan méltán elismert alkotóinktól, mint Szabó István, Makk Károly, Jancsó Miklós vagy Tarr Béla, de jelen lesz az ifjabb generáció is többek között Fonyó Gergely és Török Ferenc személyében. A tanú című film vetítésével szeretnénk tisztelegni Bacsó Péter élete és filmjei előtt.
A fesztiválnak idén a világhírű Institute of Contemporary Arts ad helyet, mely London centrumában, a Trafalgar tértől mintegy 5 perc sétára található, amely nemcsak Anglia egyik legfontosabb kulturális központja, de filmforgalmazó is egyben.
A Check the Gate hivatalos megnyitóját június 25-én este tartjuk, melynek keretében Fonyó Gergely Made in Hungaria című filmjét mutatjuk be. A vetítést követően, a Korda Stúdió támogatásának köszönhetően 60-as éveket idéző zenés-táncos partira és fogadásra kerül majd sor az ICA épületében.
Idén a játékfilmek előtt igazi különlegességként korabeli reklámokat vetítünk a 80-as, 90-es évekből, és műsorra kerül a filmfesztivál felvezetéseként két korabeli hangulatot idéző dokumentumfilm is. A vetítéseket beszélgetés követi majd a filmek rendezőinek részvételével.
Június 25-én újra szakmai napot tartunk az LMKK épületében, ahol az érdeklődő angol filmeseket tájékoztatjuk a hazai filmgyártás jelenlegi helyzetéről, az adókedvezmény állásáról, a koprodukciós lehetőségekről és tapasztalatokról. A szakmai reggelit, melynek megszervezésében a tavalyihoz hasonlóan Kemény Ildikó producer és a brit Film Council segítségét kértük, a Sparks Camera and Lighting, lámpa és kamera bérlésre szakosodott magyar cég finanszírozza.
A tavalyi évhez képest újdonságot jelentenek a dokumentumfilmek, melyek alapvetően hozzátartoznak a korszakhoz. Június 23-án és 24-én este a Magyar Kulturális Központban vetítjük Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című művét, aminek segítségével az egykor szigorúan titkos kulisszák mögé láthatunk, majd másnap Almási Tamás Meddő című filmjével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A vetítéseket előadások és beszélgetések kísérnek a rendszerváltásról, illetve a magyar dokumentumfilm 90-es évekbeli virágzásáról és jelenlegi helyzetéről.
A fesztivál védnöke David Korda, a brit lovaggá ütött magyar producer-király, Korda Sándor unokaöccse. A Korda-család egyrészt különleges szimbóluma a magyar-angol kulturális kapcsolatoknak, és önmagában képviseli az egyedülálló magyar tehetséget és tudást, melyet oly nagy tiszteletnek örvend a világ számos pontján.
A szintén filmes szakember David Korda nyitja majd meg a fesztivált, és az ahhoz kapcsolódó kiállítást, mely a rendszerváltással kapcsolatos plakátokat mutat be.
Június 27-én, szombaton különleges családi program keretében levetítik Sir Alexander Korda A bagdadi tolvaj című nagysikerű kalandfilmjét, melynek kapcsán előadást tart Charles Drazin, a remek Korda-könyv szerzője.
A Check the Gate idén szorosan együttműködik a 24 éve alapult brit Film Education - filmes oktatással foglalkozó alapítvánnyal. A fesztivál keretein belül az alapítvány június 29-én hétfőn és 30-án kedden szervez olyan filmes programokat, melyek elsősorban 14-16 éveseknek szólnak. Az első nap a Moszkva tér című film vetítése után Török Ferenccel, a film rendezőjével nyílik a fiataloknak lehetőségük beszélgetni, illetve kedden egy klasszikus Alexander Korda filmmel ismerkedhetnek meg.
A fesztivál szakértő kurátorai, a tavalyi évhez hasonlóan Cathrine Portuges, Peter Hames, Dési András és nem utolsó sorban John Cunningham, a Sheffield Hallam Egyetem filmes tanszékének oktatója.
A magyar filmfesztivál egyik partnere az angliai Second Run DVD, melynek vezetője, Mehelli Modi nagy rajongója és népszerűsítője a magyar filmnek. A korábban kiadott Jancsó- és Makk-filmek után idén Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét adják ki DVD-n a Check the Gate-tel egy időben. Ezen kívül a Second Run DVD elinítja Check the Gate-sorozatát, melyben a magyar filmfesztivál filmjeit fogja kiadni.
A teljes játékfilmes program:
|
CSÜTÖRTÖK 25
|
PÉNTEK 26
|
SZOMBAT 27
|
|
Megnyitó
|
In memoriam Bacsó Péter (1928-2009)
|
|
DÉLUTÁN
|
Made in Hungaria
|
A tanú
|
Szerelem
|
"ELŐTTE"
|
r: Fonyó Gergely (2009)
|
r: Bacsó Péter (1969)
|
r: Makk Károly (1971)
|
ESTE
|
60-as évek
|
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
|
Roncsfilm
|
"UTÁNA"
|
Retro Party
|
r: Jancsó Miklós (1998)
|
r: Szomjas György (1992)
|
|
VASÁRNAP 28
|
HÉTFŐ 29
|
KEDD 30
|
DÉLUTÁN
|
Megáll az idő
|
Sose halunk meg
|
Családi tűzfészek
|
"ELŐTTE"
|
r: Gothár Péter (1982)
|
r: Koltai Róbert (1993)
|
r: Tarr Béla (1977)
|
ESTE
|
Moszkva tér
|
Bolse Vita
|
Édes Emma, Drága Böbe
|
"UTÁNA"
|
r: Török Ferenc (2001)
|
r: Fekete Ibolya (1996)
|
r: Szabó István (1977)
|
További információ: