A Ligeti Lajos által alapított tanszéken már hét évtizede folyik a mongolisztika nemzetközileg is élvonalba tartozó oktatása és kutatása, melyet a mongol kormányzat évek óta megkülönböztetett figyelemmel kísér és támogat.
Szühbátrín Batbold miniszterelnök a konferencián tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésének eredményeit mérhetjük számokkal és pénzzel, de mérhetetlen az az eredmény, amelyet a magyaroszági felsőoktatási intézményekben végzett több mint 400 szakember jelent Mongóliának. Kiemelte továbbá, hogy nagyra értékelik a magyar mongolisták kutató tevékenységét, melynek segítségével kelet és nyugat civilizációja között teremtenek kapcsolatot.

Az ünnepi eseményen felszólalt Orosz Magdolna, az ELTE oktatási rektor-helyettese, Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia elnökhelyettese, valamint T. Dordzs, a Mongol Tudományos Akadémia elnökhelyettese is. Birtalan Ágnes, a Belső-ázsiai Tanszék vezetője bemutatta a mongolisztikai kutatások és stúdiumok fejlődését. Kádár László nagykövet összefoglalta és elemezte a kulturális kapcsolatok politikai hátterét. Számos előadás hangzott el a tanszék oktatói, kutatói, doktoranduszai részéről, és bemutatásra került a Hopp Ferenc Múzeum mongol gyűjteménye, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti Gyűjteményének mongol anyaga is. E. Pürevdzsav, a Mongol Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének igazgatója a tudományos együttműködésről és Kara György ebben betöltött szerepéről tartott előadást.
Az esemény alkalmából a Mongol Tudományos Akadémia elismerő oklevéllel tüntette ki a mongolisztika terén kiemelkedő kutatókat, oktatókat. Uray-Kőhalmi Katalin és Sárközi Alice a Mongol Tudományos Akadémia elismerő oklevelét vehette át, Birtalan Ágnest a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet tüntette ki, Szilágyi Zsolt a Történettudományi Intézettől kapott kitüntetést. A Mongol Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium elismerésben részesítette Vinkovics Juditot, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum mongolista munkatársát. A konferencián bemutatásra került az OKM támogatásával megjelent CD, mely a 2008-ban Magyarországon rendezett Mongolian Studies in Europe című tanácskozás anyagait tartalmazza.