2025. szeptember 10.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának jelentése

A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja évenkénti jelentésével párhuzamosan ma hazánkban is kiadta idei jelentését a Nemzeti Drog Fókuszpont a magyarországi kábítószerhelyzetről. A szervezet dokumentumából kiderül: a kábítószer-problémával kezelésbe kerülők legnagyobb arányát a kannabisz-fogyasztás miatt segítséget szorulók adják. A Nemzeti Drog Fókuszpont adatai továbbá azt is mutatják, hogy a hazai hatóságok is egyre nagyobb számban azonosítanak be új pszichoaktív szereket.
2010. november 10.

"Új Megegyezés 2010" - Nemzeti konzultáció a szociális ágazattal Budapesten

Utolsó állomásához érkezett a Nemzeti Együttműködés Program keretében szervezett szociális szakmai konzultációsorozat a szociális terület legfontosabb kérdéseiről.
2010. november 9.

Lengyelországban látják vendégül az iszapkatasztrófát szenvedett térségből a gyerekeket

Az október elején bekövetkezett súlyos devecseri iszapkatasztrófát követően Katarzyna Hall, a Lengyel Köztársaság Oktatási Minisztere nemes felajánlással kereste meg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, dr. Réthelyi Miklós minisztert.
2010. november 4.

"Új Megegyezés 2010" - Zalaegerszegre ért a szociális ágazat nemzeti konzultációja

Az „új Megegyezés 2010” nemzeti konzultációsorozat 2010. október 27-én érkezett zalaegerszegi állomásához, amelyen részt vett Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Nyitrai Imre helyettes államtitkár és Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is.
2010. október 27.

Átadták a "Fogyatékosság-barát Munkahely" díjat

Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos 2010. október 25-én átadta a „Fogyatékosság-barát Munkahely díjat”. Az eseményt Soltész Miklós államtitkár nyitotta meg, továbbá köszöntőt mondott Dávid Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarország ügyvezető igazgatója, Sugár Karolina, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület elnöke és Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója is.
2010. október 25.

"Új Megegyezés 2010" - Nemzeti konzultáció a szociális ágazattal

Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár a miskolci konzultáción
Az eseménysorozat célja elősegíteni az együttműködést a szociális ágazati irányítás és a szakma képviselői között, ezért a minisztérium a szakmai konzultációkat civil partnerekkel, egyházi szervezetekkel és önkormányzati intézményekkel közösen valósítja meg.
2010. október 21.

Megszerettetni az olvasást, akár a világháló böngészésével

Fotó: www.digitalisgyorsnyomda.hu
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet Budapesten a Központi Statisztikai Hivatal Olvasással a tudásért című konferenciáján.
2010. október 20.

A családi dimenzió megerősítése az Európai Unióban

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár zárszavával fejeződött be az Európai Unió Családszervezeteinek Szövetsége brüsszeli konferenciája.
2010. október 19.

Réthelyi Miklós miniszter nyitotta meg a Fehér Bot Hetek rendezvénysorozatot

A Vakok Állami Intézetének meghívására dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg a Hermina úti intézményben a Fehér Bot Hetek rendezvénysorozatot október 15-én, a Fehér Bot Világnapján.
2010. október 17.

Soltész Miklós államtitkár látogatása Devecseren

Soltész Miklós államtitkár látogatása Devecseren
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár 2010. október 12-én Kardosné Gyurkó Katalinnal, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkárával a timföldkatasztrófa által sújtott Devecserre utazott és látogatást tett a római katolikus plébánián, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatnál, az idősek otthonában és több nagycsaládnál.
2010. október 14.

Szociális Szakmai Konzultáció: "Új Megegyezés 2010"

Szeretettel meghívjuk Önt a Nemzeti Együttműködés Programjának keretei között megvalósuló szociális ágazati szakmai konzultáció első állomására és az azt megelőző sajtótájékoztatóra, amelyet Nyitrai Imre helyettes államtitkár és a minisztérium főosztályvezetői tartanak Kecskeméten, október 13-án.

2010. október 12.

Réthelyi Miklós a Máltai Szeretetszolgálatnál

Réthelyi Miklós a Máltai Szeretetszolgálatnál

Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Miniszter a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghívására ma délelőtt látogatást tett a civil szervezet budapesti, Fő utcai központjában. A meghívás apropója a gyermekek szegénységéről fogalmazott üzenet ismertetése lett volna, de a Veszprém megyei katasztrófa módosította az eredeti szándékot. A megbeszélésen elhangzott, hogy Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat elnöke délután felsőzsolcaiakkal látogat el Devecserre, az iszapömlés által sújtott faluba.
2010. október 8.

Az idősek világnapja alkalmából Soltész Miklós államtitkár idősotthoni látogatásai során köszönti az időseket

Az idősek világnapja alkalmából Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje ma tíz órakor látogatást tett az óbudai Derűs Alkony Gondozóházba. Az eseményen részt vett Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere és polgármesterjelöltje, Németh Szilárd országgyűlési képviselő és csepeli polgármesterjelölt valamint Müller Istvánné, a gondozóház intézményvezetője.
2010. október 1.

Átadták az Idősbarát Önkormányzat Díjat és az "Idősekért" szakmai elismeréseket

Átadták az Idősbarát Önkormányzat Díjat és az 'Idősekért' szakmai elismeréseket
Az idősekért, vagyis szüleinkért, nagyszüleinkért idén legtöbbet tevőknek Réthelyi Miklós miniszter és Kontrát Károly parlamenti államtitkár az Országházban adták át a jutalmakat és elismeréseket.
2010. szeptember 30.

Tíz esztendős a Karitatív Tanács

Tíz esztendős a Karitatív Tanács
A polgári kormány még 2000-ben hozta létre a Karitatív Tanácsot, melyre az elmúlt években mind fontosabb szerepe hárult, hiszen egyre csak nőtt a megsegítendők száma.
2010. szeptember 29.

Idősek Világnapja

Laki Krisztina: Generációk
Az Idősek Világnapja alkalmából Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Tállai András önkormányzati államtitkár a Parlamentben adják át az Idősbarát Önkormányzat Díjat és a szakmai elismeréseket az idős emberekért sokat tevékenykedők részére. Az időskort ábrázoló "Koroltó" országos fotópályázat nyerteseinek elismerésére is ez alkalommal kerül sor.
2010. szeptember 29.

Munkácson ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

Munkácson ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

2010. szeptember 4-én, Munkácson, a városháza üléstermében tartotta ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen 8 régióból 31 szervezet képviselője vett részt.
2010. szeptember 7.

Bernáth Ildikó kinevezése fogyatékosságügyi miniszteri biztossá

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kiemelten fontos ügyként kezeli a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességűek helyzetét. Ezért Réthelyi Miklós miniszter Bernáth Ildikót fogyatékosságügyi miniszteri biztossá nevezte ki.
2010. szeptember 3.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok