Debreceni Egyetem - Társadalomtudományi és Egészségtudományi Oktatási Központ
Helyszín: Debrecen, Kassai út 26. |
Lebonyolító: MŰBER Invest Kft. |
Start év: 2000 |
Nettó alapterület: 4300 m2 oktatási központ, 1650 m2 könyvtár |
Kivitelező: HUNÉP Universal Rt., Debrecen |
Beruházási költség: A két épület együtt 2,1 milliárd forint, az oktatási központ 1,36 milliárd forint |
Építész tervező: ifj. Kálmán Ernő, Major György (REÁLTERV Építésziroda Kft.) |
Pályázati terv
A pályázati kiírójának, az Oktatási Minisztériumnak az volt a célja, hogy egy helyen, a Kassai úton, az egykori laktanya helyén olyan egyetemi telepet alakítsanak ki, ahol több kar fér meg egymás mellett. E célnak megfelelően alakította ki a REÁLTERV Kft. és a GAUFF Budapest Kft. által alkotott konzorcium azt a pályaművet, melyet végül a birálóbizottság elfogadott. Az eredmény értelmében a két vállalkozást bízták meg azzal, hogy készítsék el az engedélyeztetési tervet.
Az elképzelések szerint a több létesítményből álló komplexum fokozatosan, három lépcsőben épül meg. Az első ütemben a közgazdaságtudományi kar már meglévő épületét a hossztengelyre merőlegesen egy szárnnyal bővitik ki. Ennek földszintjén 150 fős és 40 fős előadótermet létesítenek, amelyekbe az előcsarnokon és a pincén keresztül is be lehet majd jutni. A felettük lévő két szinten szemináriumi termek lesznek. Ezeket az udvar felőli oldalon futó galériás körfolyosóról lehet majd megközelíteni.

|

|
Ugyancsak az első ütemben kezdődik meg, de csak a harmadikban fejeződik be a Megelőző Orvostani Intézet és a gyógytornász szak épületének építése is, mely az új szárnyat a másik oldalról, a közgazdasági karral párhuzamosan fogja lezárni. Az egyik felén három-, a másikon viszont csak kétemeletes létesítményt egyirányba lejtő tető fedi majd. A földszinten lesznek az adminisztrációs egységeket helyezik majd el, míg az emeleteken a laborok, a kutató helyiségek és a tantermek. Az épületben kialakított helyiségeket az oldalfolyosókról lehet majd elérni.

|

|
A második ütemben indul meg a H alakú épületegyüttes egyik udvarában az új könyvtár kialakítása, ami az alagsorba tervezett összekötő folyosón keresztül csatlakozik az első ütemben megépülő középső szárnyhoz. Ezen a szinten lesz majd a raktár is; itt mintegy 170 ezer könyvtári egységnek jutna hely. A földszinten a gazdasági irodák és a kiszolgáló létesítmények számára alakítanak ki helyiségeket. Az olvasóterem és a szabadpolcos kölcsönzés pedig az első emeleten, illetve a galérián lesz, ahol 130 ezer kötet elhelyezére nyílna lehetőség. A tervezésnek köszönhetően a terem később, a várhatóan felmerülő igényeknek megfelelően tovább bővíthető.

|
A másik udvart a harmadik lépcsőben tervezik beépíteni. Itt egy olyan oktatási épületet hoznak majd létre, amelyben kettő darab kétszáz fős előadó lesz. Külföldi tanárok, professzorok meghívásához és konferenciák szervezésére is alkalmassá válnak a termek, hiszem mindkettőhöz tolmácsfülkék csatlakoznak majd. A létesítmény hőmérsékletének állandósítása érdekében pedig az épület melletti park alatt egy olyan szellőzőrendszert hoznak létre, amely - a talaj hőmegtartó képességét kihasználva - télen előfűti, nyáron pedig előhűti a fűtésre-hűtésre használt levegőt.

|
A létesítmény jellegéből adódóan a csend és a nyugalom megőrzése kiemelten fontos. A telek jó adottságokkal rendelkezik ehhez, hiszen a Kassai út felől a közgazdaság-tudományi kar épülete jól szűri a főútról beszűrődő zajokat. Ezen túlmenően a tervezők a kifejezetten nyugalmat igénylő helyiségeket úgy helyezték el, hogy távol essenek mind a külső, mind pedig a belső zajforrásoktól. Tovább külön ügyeltek arra, hogy az épület környezetét a lehető legjobban megóvják, ezért a természetes növényzetből minél többet szeretnének megtartani, miközben új növények telepítését is tervezik.
|