T Á J É K O Z T A T Ó

az országos értékelési, ellenőrzési és minőségbiztosítási rendszer kiépítéséről

A   M I N Ő S É G   K Ö Z É P P O N T B A   Á L L Í T Á S A

Sugár Karolina - Setényi János - Baráth Tibor

A szakmai kezdeményezések, előadások és hivatkozások egyre növekvő száma bizonyítja, hogy a minőségbiztosítás témaköre egyre élénkebben foglalkoztatja a hazai pedagógustársadalmat.

A minőség iránti legszerényebb tudatos érdeklődés is csak bizonyos szerkezetű oktatási rendszerek sajátja. Magyarországon a minőség azért válik immáron vitatott és becsült fogalommá, mert a közoktatás rendszere átalakult és az oktatási minőség elvesztette hagyományszerű, természetesen adott biztosítékait. 1990 óta jórészt önkormányzati fenntartású, finanszírozásukat a gyerekekért, tanulókért versenyezve biztosító, tág szakmai autonómiát élvező intézmények alkotják a közoktatási rendszert. A szabad iskolaválasztás - jórészt városi szintű - működése és a demográfiai hullámvölgy hatásai együttesen bármikor kiszolgáltathatják a kiürülő intézményeket fenntartóik takarékossági megfontolásainak. Az iskolák működésének referenciacsoportjaivá az iskola-felhasználók, a tanulók, a szülők és a fenntartó önkormányzat váltak. Általánossá vált a középfokú oktatás és fokozatosan eltömegesedik az érettségit adó középfokú képzés. Egyre változatosabbá válnak a gyerekek és szüleik igényei, az intézmények versenyszerű közegben kénytelenek működni. Jól példázza ezt - az egyelőre még egyetlen teljesítménymutatón alapuló - középiskolai versenylisták évenkénti megjelenése.

Szemben a rendszerváltozást követő rövid időszakkal, az intézmények helyi költségvetési korlátja ma már keménynek mondható. Terjed a helyi normatív finanszírozás bevezetésének igénye, általánossá vált az óvodai, iskolai innovációs pályázatok szakmai véleményeztetése, számos helyen dolgoztak ki helyi oktatásügyi szabályozókat (pl. csoportlétszám, pedagó-gus/gyerek arány, stb.), egyre keményebben szabályozottak az intézményi mozgásteret meghatározó alapító okiratok. A rendszer - különösen - helyi szinten - tanuló szervezetként működik, egyre kisebb tere van a szakmailag megalapozatlan, előnyszerző "kiugrási kísérle-teknek", és az intézmények egyre inkább tényleges pedagógiai problémáik megoldására szorulnak.

E megújulási folyamatban kulcsfontosságú az oktatás helyi közszolgáltatássá válása. Az óvodáknak és iskoláknak immáron - a központi elvárások teljesítése mellett - elsősorban a helyi felhasználói csoportnak kell megfelelniük (gyerekek, szülők, munkaadók, felsőbb iskolák és felsőoktatás). Az eredményes munka érdekében fokozatosan felértékelődik az óvodán és iskolán belüli minőségi lánc, a belső felhasználók, a pedagógus kollégák elégedettsége is.

Ebben a helyzetben felértékelődik az oktatás-nevelés minősége, mint a többi intézménytől való előnyös különbözés lehetősége.

A minőség meghatározásakor tehát többféle felhasználói igény kielégítésére való alkalmasságról van szó. Szemben a korábbi évtizedekkel, amikor is egyféle színvonal elképzelésével szembesítették a sokféle óvodát és iskolát; most a minőség helyi és intézményi fogalom. Minden oktatási intézménynek ki kell dolgoznia saját minőségfogalmát. Természetesen a közoktatás nem esik és nem is eshet szét több ezer szigetre, a központi követelmények (NAT, illetve óvodai megfelelője, OKJ, érettségi) és jogi szabályok megfelelő keretek közé rendelik a saját minőségfogalom által vezérelt intézmények munkáját.

A minőségre való törekvés hagyományosan jelen van oktatási rendszerünkben. Az ellenőrzés és az értékelés mellett immáron a minőségbiztosítás eszköztára is megnyílik az intézmények számára. Mivel mindhárom alábbiakban megadott fogalom gyakori eleme a hazai oktatáspolitikai vitáknak, és legtöbbször zavaróan keveredve jelennek, jelentek meg, itt elsősorban a fogalmak elhatárolása és következetes megkülönböztetése bír jelentőséggel:

• Minőségellenőrzés (quality control): célja a tanítási-tanulási folyamat vagy az egész intézményi működés közvetlen ellenőrzése. A jelenlegi gyakorlat szakmai, jogi, és pénzügyi ellenőrzést ismer. Az ellenőrzés írott szabályozáshoz képesti megfelelést/nem megfelelést keres és állapít meg.
• Minőségértékelés (quality assessment): a belső és külső szabályozás árnyaltabb eszköze. Általában egyszeri és külső értékelés, amely a tanítási-tanulási folyamat egy adott állapotát akarja felmérni, többnyire diagnosztikus céllal. Lehet országos, és helyi szintű. Két értékelési pont összekötésével már folyamatokra is lehet következtetni. Különösen alkalmas tanulói népesség teljesítményéről szóló pillanatnyi és középtávú adatfelvételre. A jelenlegi gyakorlat szakmai, jogi, és pénzügyi értékelést ismer.
• Minőségbiztosítás és minőségirányítás (quality assurance vagy quality management): a minőségközpontú szervezeti önszabályozás eszköze. Az érintettek által végzett folyamatos munka, amely az önértékelés és külső tanácsadás alapján feltárt problémákat szakmai javító- és szabályozómunkával oldja meg. Különösen alkalmas hosszú távú intézményi minőségpolitika megvalósítására és közös intézményi értékrend kialakítására.

A fentebb említett folyamatok az intézményi működés kulcsterületévé tették az oktatás minőségének ellenőrzését, értékelését és biztosítását. A változások rendszertelenül és különálló elemek létrejöttével történtek. Ahhoz, hogy a minőség, mint szakmai kihívás nagysága értékelhető legyen, célszerű számba venni az elmúlt évek ez irányú törekvéseit.

Az állami oktatáspolitika egyik céljaként fogalmazódott meg az 1994 utáni években egy országos értékelési rendszer (beleértve a vizsgarendszer és a szorosabb értelemben vett értékelés) kiépítése. Az elképzelést elsősorban az indokolta, hogy a tanfelügyelet megszűnése óta semmilyen rendszeres és intézményesített értékelés nem történt - az egyébként egyre decentralizáltabb és szabadabb - közoktatásban. Ugyancsak a rendszeres értékelés mellett szólt, hogy a hazai közoktatásban még az egy önkormányzaton belüli intézmények, sőt az egy iskolán belüli tantárgyi munkaközösségek sem hangolták össze értékelő munkájukat. Az akkori értékelési elképzelések erősen kötődtek egy bevezetendő vizsgarendszerhez (kimeneti szabályozáshoz), melynek részletes szakmai kidolgozása elmaradt, lehetetlenné téve magának a rendszernek a megalapozását. Ugyancsak nem tisztázódtak az - értékelési rendszer kialakításában és működtetésében szükségszerű - állam/önkormányzat/intézmény/piac feladatmegosztás körvonalai.

Ezen központi, a mérésre koncentráló oktatáspolitikai törekvések mellett a 90-es évek közepétől folyamatosan létrejöttek az iskolai szintű minőségbiztosítás és minőségirányítás csírái is. A Nemzeti Szakképzési Intézet szakképző intézmények számára az EFQM mérőeszköz-rendszerét biztosította. Megjelent a közoktatásban a teljes körű minőségbiztosítás (TQM) rendszere is, egyes piaci cégek és megrendelő iskolák, óvodák együttműködésének köszönhetően. Néhány szervezet elkezdte az ISO nemzetközi minőségbiztosítási szabvány "lefordítását" az oktatás nyelvére, valamint számos pedagógiai programba beépült valamilyen helyi értékelési, önértékelési rendszer.

E helyzetben hirdette meg 1999-ben az új kormányzat az országos minőségpolitika körvonalait, elkülönítve az ellenőrzéssel, értékeléssel és minőségbiztosítással kapcsolatos központi feladatokat. A minisztériumi felvetésre adott pozitív válaszok jól jelzik, hogy a hazai oktatásügyben belül is érlelődőben van az a felismerés, hogy a tudatos minőségfejlesztés - külső kényszerek nélkül is - szükséges a rendszer és az intézmények boldogulása, "túlélése" érdekében. Bár e tájékozódás még messze van a felhasználó-központú szemléletmódtól, vagy a minőség iránti elkötelezettségtől, a téma iránti nyitottság lehetővé teszi, hogy a minőségbiztosítás ne külső betörésként jelenjen meg az oktatásügyben.

A minőség legmagasabb szakmai felkészültséggel végzett ellenőrzése, értékelése és biztosítása is életidegen marad, ha nem illeszkedik a helyi befogadó közeg elvárásaihoz. Az oktatásban érdekelt szereplők elvárásait a helyi minőségfogalom kidolgozása foglalja legjobban össze. A helyileg legitim minőségfogalmat az iskola, vagy az óvoda, az önkormányzat, a tanárok és a szülők elvárásait megismerve dolgozza ki. Minőségfogalmak esetében csak többes számban célszerű fogalmazni, hiszen a minőség értelmezése jelentős mértékben az iskola és óvoda küldetésétől függ.

Nyilvánvaló, hogy a gimnáziumi élbolyhoz képest másképp (és nem feltétlenül "alacsonyabb szinten") értelmeződik a minőség egy olyan középiskolában, ahová nem középosztályi hátterű, komoly társadalmi beilleszkedési zavarokkal küszködő tanulók járnak. Ugyanakkor egységes közoktatás esetén nem adható fel az eltérő küldetésű intézmények minőségi összevethetőségének kívánalma. Az egyik - igen elnagyolt tájékozódási pont - a tankötelezettség teljesítése. Középiskolában az összehasonlítás a nagyobb mérhetőség miatt könnyebb: az érettségi és felvételi statisztika, a lemorzsolódási mutatók, a végzés utáni elhelyezkedés elég jól értékelhető teljesítménymutatókként működnek.

A befogadó közeg tagoltsága miatt differenciált minőségpolitika elindítása látszik célszerűnek. A nagyszámú, helyileg szétszórt és viszonylag kisméretű általános iskolák esetében önkormányzati szinten érdemes elkezdeni a munkát. Ennek során az iskolák és a külső szakemberek munkája egységes elvárások szerint standard-izálhatja és figyelheti az intézményi működés kulcsfolyamatait. Az intézmények esetében az intézményi szintű minőségbiztosítási rendszer kiépítése indokolt.

Az is nyilvánvaló, hogy a minőségbiztosítási rendszerek terjedésének sebessége nem lesz egyenletes az oktatásügyben. Ezért az országos minőségpolitikát célszerű "kétüteművé" formálni.

Az intézmények egyik csoportja - arányuk ma még nem látható - minőségbiztosítási és minőségirányítási rendszer kiépítését kezdi majd el. Az ilyen intézmények esetén fokozott támogatás látszik indokoltnak, és fontos a felhalmozódó tapasztalatok országos szintű gyűjtése, feldolgozása és publikálása.

Várható ugyanakkor, hogy az oktatási intézmények jelentős része először tájékozódni kíván a modern minőségügy alapjairól, és csak fokozatosan kívánja annak elemeit meghonosítani. Ilyen politika esetén minőségfejlesztési törekvésekről beszélhetünk. A célok ismertek és elfogadottak, de a rendszerépítés még elmarad. Fontos, hogy az ilyen törekvések is támogatásra leljenek, és az ilyen törekvéseket orientáló minőségügyi irányelvek készüljenek. Ezek olyan elemeket tartalmaznának, mint az alábbiak:

• A nevelési-oktatási intézmény felhasználói csoportjainak azonosítása;

• A felhasználói csoportok igényeinek rendszeres figyelése, a kapott információk feldolgozása;

• Rendszeres belső önértékelés elvégzése, törekvés a felszínre hozott problémák dokumentálására és megoldására.

Az idei év szeptemberében egy olyan szakmai fejlesztő munka indul el, melynek eredményei igazán csak hosszútávon mutatkoznak. Azonban ahhoz, hogy a - nemzetközi összehasonlításokban is - magas hozzáadott értékkel bíró magyar oktatás megtartsa és tovább javítsa versenyképességét, elengedhetetlen e szakmai fejlesztés megkezdése.

Nem szabad tehát azt gondolni, hogy azonnal megváltozik minden. A minőségbiztosítás csak egy eszköz, mely akkor működik, ha működtetik. Ezért a központi támogatás mellett az intézményvezetőknek és az egyes pedagógusoknak kell elkötelezetté válniuk a minőség folyamatos és tudatos fejlesztésében.