2025. szeptember 9.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Kossuth-díj: Kósa Ferenc rendező

2007. március 16.
Megtiszteltetésnek tekinti Kósa Ferenc rendező a Kossuth-díjat, amelyet nagy hatású játék- és dokumentumfilmjeiért vett át csütörtökön a Parlamentben.
(MTI) - "A célom sosem valamilyen elismerés vagy siker elérése volt, hanem az igazság keresése. Ha ezt a nézők, a magyar és a külföldi szakemberek visszaigazolják, annak természetesen örülök" - fogalmazott az elismerésről az MTI-nek Kósa Ferenc.

A művész jelenleg önálló kötete megjelentetésére készül, valamint több forgatókönyvön is dolgozik.

Az idén 70 éves Kósa Ferenc 1963-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője, az Objektív Stúdió egyik alapítója lett, 1988-tól 1992-ig Szabó Istvánnal együtt művészeti vezetője volt.

Munkásságát 1968-ban Balázs Béla-díjjal, 1997-ben Magyar Örökség Díjjal jutalmazták. Műveit több mint ötven országban mutatták be.

Nevéhez fűződnek többek között A fény (1962), az Öngyilkosság (1967), az Ítélet, a Nincs idő (1972), a Hószakadás (1974), a Küldetés (1976), Az utolsó szó jogán (1976-84), A mérkőzés (1981), a Guernica (1982), A másik ember I-II. (1987) című alkotások. Több tévéfilmet is rendezett.

Első játékfilmje, a Tízezer nap a Cannes-i filmfesztiválon 1967-ben a legjobb rendezés díját nyerte. Kósa Ferenc 1990. és 2006. között az MSZP országgyűlési képviselője volt, nevéhez fűződik egyebek mellett a filmtörvény gondozása.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok