2025. szeptember 9.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Kossuth-díj: Ligeti András karmester

2007. március 16.
Ligeti András karmester "nagyszerű gesztusnak" tartja, hogy munkásságát, amely nem korlátozódik Magyarországra, Kossuth-díjjal ismerték el. A művész csütörtökön vette át az elismerést a Parlamentben.
(MTI) - Öröm a Kossuth-díj átvétele, ugyanakkor szomorú is - mondta a Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész az MTI-nek.

Ligeti András, aki ebben az évben még igazgatója az általa 10 év alatt felépített, a Postás Szimfonikusok jogutódjaként hírnevet szerzett Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarnak, szomorúságát azzal indokolta: bizonytalan az együttes sorsa.

Mint mondta, összeomlani látszik, amit felépített, s felelősséget érez az együttesben játszó volt növendékeiért.

A karmester jelezte, hogy az új zeneigazgatói pályázaton nem indul, bár úgy fogalmazott: "nem akartam innen elmenni".

Ligeti András nemzetközi elismertségét elsősorban Bartók-interpretációi alapozták meg. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy elégedett volt tajvani zenekarának Concerto-előadásával.

A művész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű szakán, majd a karmesterképzőn szerzett diplomát. 1980-81-ben a bécsi Zeneakadémián Karl Österreicher tanítványa volt.

Ligeti András 1976-ban kezdett el tanítani a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, előbb a hegedű, később a karmesterképző szakon. Jelenleg egyetemi docens, évekig az intézmény szimfonikus zenekarának vezetője volt.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok