2025. szeptember 9.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Kossuth-díj: Pécsi Ildikó színművész

2007. március 16.
Ez a kitüntetés nagy örömet jelent annak, aki megkapja, és azoknak is, akik őt szeretik - mondta az MTI-nek Pécsi Ildikó színész, aki csütörtökön Kossuth-díjat vehetett át a Parlamentben.
(MTI) - "Ha valaki 67 évesen kapja meg ezt a felemelő díjat, abban benne van az egész élete. Megpróbáltam megfelelni József Attila gondolatainak: az igazat mondd, ne csak a valódit. Boldoggá tesz, hogy többen úgy látták, sikerült" - fogalmazott Pécsi Ildikó.

Hozzátette: "nagyon szeretem a közönséget és a közönség szeretete végigkísérte az életemet. Most örülök, hogy úgy érezhetik, megérdemeltem a szeretetüket".

Mint mondta, 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már a harmadik évben főszerepeket játszott, így valójában 47 éve van a pályán.

Pécsi Ildikó hozzátette, hogy ez idő alatt végigjátszotta a világirodalmat, sok olyan filmben, televíziós műsorban volt alkalma szerepelni, amellyel az embereknek örömet szerezhetett.

A művész szerint a kitüntetés minden színészi munkájának elismerése, hiszen eddigi pályája alatt sokféle műfajban játszott, a legnagyobb drámai szerepektől a kabaréig, a görög klasszikusoktól, Shakespeare-hősnőktől kezdve a musicalszerepekig.

Emlékeztetett arra, hogy rendezésében egy évtizede minden évben bemutatnak egy görög klasszikus darabot Tác-Gorsiumban, ahol legközelebb április 29-től játsszák Arisztophanész A nők ünnepe című vígjátékát, majd ősszel új bemutatóra készülnek. Ezeket a görög darabokat évente öt-hatezer néző látja, talán ennek a munkának az elismerése is a Kossuth-díj - mondta.

Pécsi Ildikó beszélt arról, hogy egy könyvön is dolgozik. A Másnak kacat, nekem az életem című kötetben olyan, számára kedves tárgyakról ír, amelyekhez életének meghatározó pillanatai kapcsolódnak, elmeséli, hogy azok mitől értékesek számára.

Felidézte, hogy 1994 és 1998 között az MSZP egyéni választókerületből bejutott parlamenti képviselője volt, nevéhez fűződik a színészek korkedvezményes nyugdíja, az érdemes és kiváló művész kitüntetések visszaállítása, valamint az 1990 előtt kitüntetett művészek életjáradéka. Mint hozzátette, nagyon megtisztelő számára, hogy ezekért az eredményekért az általa is nagyon szeretett Gobbi Hildához hasonlítják.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok