Hiller István köszöntőjében a műemlékvédelem és a civil társadalom kapcsolatáról szólva rámutatott: a civil társadalmi összefogás "kitűnően megmutatkozik" a lokálpatriotizmusban, a városvédelemben és a műemlékek óvásában, melynek Magyarországon évszázados hagyománya van.
A műemlék- és örökségvédelemnek manapság újabb és újabb ágai jelennek meg - jegyezte meg a miniszter. Mint mondta, a legmodernebb technikával folyó feltáró munkák, amelyek történelmi kutatáson alapulnak, az ifjúság számára is megnyerővé teszik a műemlékvédelem ügyét.
Hiller István köszöntőjében kiemelte: szeretné, ha a műemlékvédők legmagasabb szinten végzett tevékenysége a szélesebb nyilvánosság számára is ismertté és hozzáférhetővé válna.
A miniszter arról is beszélt: szeretné, ha a műemlék- és örökségvédelem összekapcsolódna az oktatás ügyével, hogy minél többet tudjon erről a felnövekvő generáció.
Hiller István ismertetése szerint Magyarországon 12 ezer műemlékké minősített épület van. A tavalyi évben csaknem 100, addig nem védett épület került védelem alá és 14 új régészeti lelőhelyen indult meg a feltárás - sorolta.
Mint mondta, most, amikor az országban autópályák és autóutak épülnek, új keret nyílik a feltárása, több pénz jut a feltáró munkára, ugyanakkor a "gondozás kérdése" megoldásra váró feladatot jelent.
Fontosnak nevezte, hogy egy-egy településen ne csak a bennfentesek ismerjék a műemlékeket. Ennek érdekében a miniszter megígérte: az elkövetkező években is megteremti az anyagi fedezetét annak, hogy tájékoztató tábla hirdesse egy-egy műemlékké nyilvánított épület történetét.
A miniszteri köszöntőt követően a világnap alkalmából elismeréseket adtak át a szakma és a civil társadalom képviselőinek.
A civil fórum résztvevőit levélben köszöntötte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke.
A világnap középpontjában az idén a műemlékvédelem és a civil társadalom kapcsolata áll.
A civil fórum keretében a résztvevők sikeres örökségőrző programokkal ismerkedhetnek meg, majd nyilatkozatban foglalják össze a legfontosabb teendőket.
MTI