2025. augusztus 18.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Nemzeti Színház - eddig öt pályázat érkezett a vezetői posztra

2007. november 30.
A Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatói posztjára eddig öt pályázat érkezett be az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz (OKM) - tájékoztatta a tárca sajtóirodája az MTI-t pénteken.
Szél Felícia sajtóreferens elmondta: az öt határidőn belül beérkezett pályázaton túl egy pályamunkát a csütörtök éjféli határidő lejárta után, pénteken személyesen adtak be a minisztériumhoz.

Mint mondta, még várják a pályázatokat, mivel november 29. éjfél a postára adás határideje volt.

Arról, hogy kik pályáznak a tisztségre nem tudott tájékoztatást adni, mivel a pályázatokat még nem bontották fel.


Az Oktatási és Kulturális Minisztérium hétfőn ad pontos tájékoztatást arról, hányan pályáztak a posztra.

Farkas Ágnes, a teátrum gazdasági igazgatója csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a pályázati anyagot nyolcan vették fel.

A kiírás értelmében 45 nap állt rendelkezésre a pályázatok benyújtására, ezután 30 napon belül egy 5-7 fős, szakmai szakértői bizottság készít javaslatot. A végleges döntést Hiller István miniszter hozza meg. A tárcavezető a pályázat nyertesének főigazgatói címet adományoz.

A Nemzeti Színház új vezetőjének megbízása 2008. július 1-jétől a teátrum tervezett szervezeti átalakításáig, de legfeljebb 2013. július 31-ig tart. A jelenlegi vezető, Jordán Tamás megbízatását 2008. június 30-ig meghosszabbították, így a két vezető az évad végéig együtt dolgozik majd.

MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok