2025. szeptember 10.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A Van Gogh-kiállítás 400 ezredik látogatóját köszöntötték

2007. március 18.
A Van Gogh-kiállítás 400 ezredik látogatóját köszöntötte Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Baán László, a kiállítást rendező Szépművészeti Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten.
Fotó: Gordon Eszter
Fotó: Gordon Eszter

A rendszerváltás óta nem volt kiállítás, ahol ennyi látogató lett volna, bár az utóbbi években számos olyan tárlat volt, ahol több százezren voltak - mondta Hiller István.

Felidézte, hogy a Monet-kiállítás volt az első, amelyet ilyen sok - mintegy 250 ezer - látogató keresett fel. A négy évszázad francia művészetét bemutató tárlatra háromszázezren voltak kíváncsiak, az eddigi csúcsot pedig a Munkácsy-kiállítás tartotta 360 ezer látogatóval - tette hozzá.

A tárcavezető kiemelte: a kiállítás az üzleti szféra és a kultúra közötti legnagyobb és legjelentősebb összefogásnak köszönhetően valósult meg. A legnagyobb költségvetésű és legnagyobb összeggel biztosított magyarországi kiállítást az ING százmillió forinttal támogatta - jegyezte meg.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: a december 1-jén nyílt Van Gogh-tárlatot számos egyeztetés után 12 nappal hosszabbították meg. A holland festő és kortársai alkotásait így április 1-jéig tekinthetik meg az érdeklődők.

A főigazgató a hatalmas érdeklődés miatt azt jósolta, hogy a látogatószám akár a 450 ezret is elérheti.

A 400 ezredik látogatónak járó kétszemélyes egyhetes amszterdami-párizsi utat a váci Sinka-család tagjai nyerték. A nyereményt és Van Gogh Bőrcipők című festményének reprodukcióját Hiller István és Baán László adta át a Sinka házaspárnak és kislányuknak.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok