E három város 2010-ben lesz Európa kulturális fővárosa. A beszámolót az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak az oktatási és kulturális főigazgatóságához tartozó illetékes monitoring bizottsága előtt tartották.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium nevében Csák Ferenc, a tárca kultúráért felelős államtitkára - mint arról az MTI-t tájékoztatta - beszámolt a 2007 és 2009 közötti kifizetésekről, valamint a Hungarofest Kht. keretében kiírt kommunikációs és marketing közbeszerzések állásáról. Elmondta, hogy a Bajnai Gordon vezette kormány - az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére is - kiemelt programnak tekinti a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa programot, amely a regionális-kulturális városfejlesztésen túl Magyarország legnagyobb nemzetközi kulturális programja lesz 2010-ben.
A delegáció tájékoztatta a monitoring bizottságot, hogy a programok tekintetében a tervezés szakasza lezárult, és a projekt a megvalósítás szakaszába lépett.
A város nevében Tóth Bertalan alpolgármester átnyújtotta a közgyűlési döntéseknek megfelelő kötelezettségvállalási nyilatkozatokat. Az alpolgármester megerősítette, hogy Pécs továbbra is elkötelezett a projekt teljes megvalósítása mellett. Hozzá intézett kérdésre megerősítette, hogy bár a várost az elmúlt években több tragédia érte - elvesztette két polgármesterét is -, erős a szándék a kulturális fővárosi program megvalósítására, és e szándékban osztoznak a jelenlegi polgármester-jelöltek.
Tóth Bertalan az MTI-nek azt mondta, hogy a közterületeken tervezett munkálatokkal még az idén el fognak készülni. Az épületek várható elkészültét a jövő év közepére tette. Szerinte ez nem feltétlenül korlátozza majd a kulturális programok tervezhetőségét, mert alternatív épületeket is tekintetbe vettek, és a hatszáz főt befogadni képes pécsi színházépület is alkalmassá tehető egyes programok lebonyolítására.
(MTI)