Az észak-magyarországi Operatív Program Turisztikai Attrakciók Fejlesztése keretében kezdődhet meg az edelényi Kastélysziget Kulturális - Turisztikai Központ csaknem 2,2 milliárd forintos beruházása. A több mint 1,8 milliárd forint uniós támogatással megvalósuló fejlesztés révén megújul, és új funkciókkal bővül Magyarország egyik legnagyobb barokk épülete.
Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára beszédében azt mondta: a kastély rekonstrukciója és az átfogó fejlesztése nemcsak az edelényiek, hanem a környékbeli településeken élők számára is új lehetőséget biztosít, ugyanis a turizmus által munkahelyek teremtődhetnek a térségben.
A beruházás során elkészül a kastély épületrekonstrukciója, és felújítják a teljes kastélypark területét csaknem 50 hektáron. Elvégzik a mintegy 300 évvel ezelőtt épített műemlék főépületének külső-belső felújítását, a termeiben található művészeti értékek restaurálását, illetve az épület turisztikai-kulturális hasznosítását is.
Lényeges projektelem a kastélykörnyezet szigetjellegének a visszaállítása, a Bódva-folyó túloldalán egy látogatóbarát fogadóépület kialakításával, amely 70 személygépkocsi és 8 busz parkolását is biztosítja majd.
A projekt segítségével csaknem 30 új munkahely létesülhet, a turisztikai attrakciókhoz kapcsolódó szolgáltatások pedig számos vállalkozásnak adnak majd munkát a térségben. A beruházás várhatóan 2011-re készül el. A kastélyt a tervek szerint öt év múlva már évente százezren fogják látogatni.
Az edelényi L'Huillier-Coburg kastély az ország hetedik legnagyobb kastélya, L'Huillier Ferenc János építtette, ezt követően több gazdája is volt. Jelenleg állami tulajdonban, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága vagyonkezelésében van.
Gúr Nándor, a térség országgyűlési képviselője, a projekt gondozója az MTI-nek azt mondta: a kastélyt számos funkcióval szeretnék megtölteni, hogy vonzóvá tegyék a látogatók számára. Otthont adhat múzeumként kiállításoknak, kulturális centrumnak, könyvtárnak, falai között kialakíthatnak fényképészműtermet, vendégszobákat, és gondolniuk kell a bor- és a lovas turizmusra, s magától értetődően Aggtelek, Jósvafő, a Császta-hegy, valamint Szendrő és Tornakápolna közelségére.
(MTI)