
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Hiller István úgy fogalmazott: az "évtized végéig átnyúló" juttatással "kivenné" az Akadémia állami támogatását az évenkénti költségvetési vitákból.
A miniszter szerint ennek előnye lehet a "kiszámítható", valamint "tervezhető, stabil" költségvetés, hátránya lehet viszont, hogy az évenkénti érvelés ebben az esetben értelmét veszíti.
Hiller István arra kérte a tudós testületet, hogy az elkövetkező hetekben fogalmazza meg álláspontját a javaslatról.
Az oktatási és kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy egy évvel ezelőtt is kiállt az akadémiai reform mellett, és most is ezt teszi. A miniszter elengedhetetlennek nevezte az átalakulást és helyeselte, hogy az menetrend szerint, egymásra épülő szakaszokban történik.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a továbbiakban nem önmagában szervezeti, hanem a tudományszervezést, az akadémiai intézményhálózat tartalmi működését érintő előrelépésekre van szükség.
A miniszter szerint meg kell vizsgálni, hogy milyen módon lehet erősíteni a kutatás-fejlesztés és a gazdaság kapcsolatát, valamint át kell tekinteni a tudományos teljesítmény és a kutatási eredmények értékelésének problematikáját.
Az átalakulásnak a miniszter szerint az a célja, hogy a megváltozott és rohamos sebességgel változó körülmények között meg lehessen őrizni azt a helyzetet és szerepet, amit évszázados múltjával a magyar tudományos élet már kiharcolt.
Hiller István beszédében fontosnak nevezte a kutatás és oktatás kapcsolatának megteremtését, továbbépítését is.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter gratulál akadémiai tagságához Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseknek a Magyar Tudományos Akadémia 177. közgyűlésén, az MTA dísztermében. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Az oktatási és kulturális miniszter, aki az ülésen köszöntötte az akadémia új külső, tiszteletbeli, levelező és rendes tagjait, azt kívánta az akadémikusoknak, hogy megfontoltsággal és egyben bátorsággal vállalják azt a fajta átalakítást, amely a globális versenyben a magyar tudományos közösséget, ezáltal az országot szolgálja és előre viszi.
MTI