2021. december 1.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

49. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále

2003. április 17.

Szakmai napok: 2001. június 6-7-8.
A Magyar Pavilon megnyitásának időpontja: 2001. június 7. 17 óra
A Velencei Képzőművészeti Biennále
hivatalos megnyitója: 2001. június 9. 17 óra

Társasági közlekedés

"Stage of Mankind" (az "emberiség nézőtere") - ez az idei Velencei Képzőművészeti Biennále általános mottója. Harald Szeemann, a rendezvény főkurátora, az új évezred kezdetén saját felfogását és üzenetét a művészetről ebben a sok mindent magába foglaló, pozitív hangulatú alcímben fogalmazta meg. A két évvel ezelőtti biennále mottója - "Minden nyitott" (d'Apertutto) - a műfaji nyitottságra, a stílusok és művészeti megközelítések teljes átjárhatóságára utalt. Az idei, a kultúra híd szerepét hangsúlyozza és a művekben tükröződő különböző kulturális háttereket szélesebb társadalmi összefüggéseiben igyekszik bemutatni: ezeknek a kiállításoknak és előadásoknak a központi pavilon, az Arsenale és egész Velence lesz a színtere.

"Társasági közlekedés" - ez a velencei magyar pavilon idei kiállításának címe. Úgy gondoljuk, hogy választott címünk kifejező és hitelesen jellemzi a kortárs képzőművészet azon szegmensét, melyet bemutatunk, korszakunkat, az új évezred életvitelét és az ebben a szellemben született művészetet.

Klubkultúra és szabadidős tevékenység versus individuum és anonimitás. A test terhelése által elért fizikai és lelki tehermentesítés. Szórakozás és banális sémák szerint eltöltött szabadidő. Társasági élet a tökéletes magányért és a fülsiketítő hangzavarban elharsogott magányos üzenetek. Beszámolók önmagunkról, mindenkihez és önmagunkhoz szólva egyszerre. Sodrás, amiben elvész a személyiség. Olyan kor, amelyben az adatok és információk áradó tömege elemészti az egyéniséget, viszont - ha úgy tetszik - mindenki számára átélhető is az "időrohanás" élménye.
Ezeket a rögeszmésen felsorolt címszavakat érvényesnek és igaznak tartjuk korunkra, annak jellemző és meghatározó jegyeit írják le. Továbbá biztosak vagyunk abban is, hogy hiteles az a művészet, amelyik reflektál ezekre a jelenségekre. Sétálgatunk, jövünk-megyünk, társalkodunk semmiségekről, s egyszerre csak - gyanútlan nézőként - óhatatlanul is részesei leszünk a kiállításnak, a szórakozást tematizáló műveknek. Olyan műalkotások között találjuk magunkat, amelyek elevenek és szórakoztatóak.

Magyar Pavilon

A 49. Velencei Biennále kiállítását tervezve, választásunk két művészre esett: Komoróczky Tamásra és Lakner Antalra.

A magyar pavilon bal oldali és középső részében kap helyet Komoróczky Tamás. Komoróczky az elmúlt évek során munkáiban egyebek között foglalkozott az epigonizmus, a kisajátítás, átrendezés, az alibi szerepkörök és az azonosulás és szintetizálás fogalmaival. Ezen a kiállításon mintegy összegzi eddigi tevékenységét és különböző alkotói koncepcióit, érzékenyen figyelve a vizsgálódása tárgyát képező adott tematika médiaspecifikus vonásaira. A velencei biennáléra megalkotott műveit tartalmában és módszerében az OCD-re (obsessive compulsive disorder), a kényszeresség, a kényszercselekvések metaforájára építi fel. Komoróczky a pavilon falain "OCD-inspirálta" motívumokból állít össze egy egybefüggő murális kompozíciót. A számítógépen tervezett mintákból tapétacsíkok készülnek, s az ezekbők kialalkított ritmikus felületek adják az enteriőr alaphangulatát. Ebbe a térbe kerül nyolc, egymástól tartalmában és formai megoldásaiban eltérő videómunka, továbbá egy 10-15 perces hanginstalláció. Ez utóbbi tulajdonképpen a tér három különböző részére "szétvezérelt", és ezáltal egymástól dinamikusan elkülönülő hangfolyosókat képező akusztikus kulissza.

A tapétamotívumok, a videóanimációk és a hangistalláció egyaránt a "sampling-mix" elvét követik. Jellegzetességük a különböző helyekről származó és alapvetően vizuális, illetve akusztikus jelek kombinálása és az így kialakuló szekvenciák ismétlődése és permutációja. A mű meghatározó eleme az, hogy ez a fajta, racionalitást nélkülöző "csapongás", illetve az egyidejűleg jelentkező, s ennek látszólag ellentmondó szabályszerű visszatérés, a "körbenjárás" a klasszikus kényszerzavaroknak is meghatározója. Komoróczky erre az elvre reflektálva konstruálja meg a kényszerességet tartalmában és formai kialakításában is kifejező jelrendszerét. A pavilonnak ezen részén, a mű terében helyet kap néhány "pihenőbútor" is, melyek kialakítása összhangban van a tapéták látványvilágával. A felsoroltakon kívül, egy külön teremben a művész korábbi videómunkáit mutatjuk be.

A pavilon jobb oldali termében Lakner Antal elmúlt években készült "passzív munkaeszközeit" állítjuk ki. Az INERS sorozat már nagy sikert aratott darabjai olyan fitness-gépekhez hasonló szerkezetek, melyek különböző fizikai munkavégzésnél előforduló mozdulatsorokat (talicskázást, falfestést, fűrészelést stb.) imitálnak - ám passzív, "végtermék nélküli" változatban. A "kulturális kondiciónálóteremmé" váló kiállítótérben elhelyezett gépek természetesen kipróbálhatók. Az INERS sorozathoz kapcsolódó újabb darabok a kulturális intézmények üzemszerű működésével foglalkoznak. Ezek a gépek a szabadidő eltöltésének, a kultúra fogyasztásának szokását aktív tevékenységként, munkaként fogalmazzák meg. Az első ilyen szerkezet a - szintén bemutatásra kerülő PERCEIVER - aktív ülés -, amely a nézés és észlelés, tárgy és befogadás viszonyára épül. Ez a mű a biennále pavilonjait látogató közönségnek az együttműködésére és arra a természetes reakciójára számít, hogy a tárgyakat használatba veszik. Az "aktív székek" valódi székek - használatra, birtokbavételre szánt tárgyak, de ahogy a munkák címében szereplő jelző is mutatja, mégsem a megszokott értelemben azok. Az aktív szék használata a tárgyhasználat funkcióinak átértelmezéséből ered, hiszen egy szék használata nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy ülni kell rajta. Az aktív széket viszont akkor használjuk rendeltetésszerűen, ha nem fegyelmezzük magunkat, hanem az észlelés által kiváltott mozgásingereknek szabad utat engedünk. Mottója: "Az észlelés együtt jár a cselekvéssel".

Lakner Antal munkája azonban nemcsak az észlelés cselekvő jellegét hangsúlyozza. A szabadidő eltöltésének és a kultúra fogyasztásának szokását, a kiállításra vagy színházba járást is aktív tevékenységként, munkaként fogalmazza meg és az észlelés rejtett dimenzióit, a műélvezet eredendően privát jellegét is kiemeli. Ugyanakkor azzal, hogy Lakner a teremben négy széket helyez el, a művek befogadásának passzív élményét aktív kollektív tevékenységgé transzformálja.

Az INERS sorozat új darabja az Art Mobil. Az Art Mobil olyan lábbal hajtható, a hagyományostól eltérő külsejű és működésű kétszemélyes közlekedési eszköz, melynek segítségével könnyen bejárható a Biennále parkjának viszonylag nagy területe. A kölcsönözhető járművekből kb. 5 darab készül. Az Art Mobilok a Biennále területén szétszóródva látványossá teszik a látogatók mozgását, s a befogadók a műtárgy használata, igénybevétele során akaratlanul is a mű részévé válnak. Nem mellékesen ez a projekt fellazítja a nemzeteket elkülönítve kezelő pavilonrendszert, kifejezi a nemzetek (műalkotások) közötti átjárhatóságot.

Komoróczky és Lakner kiállításán, a Biennále magyar pavilonjának megtekintésével és "használatával" mindennapjaink kollektív rituáléival szembesülünk. Valóságos közösségi színterek és virtuális világok terepén barangolhatunk, ráébredhetünk a megfigyelő és megfigyelt viszonyának érzékeny ambivalenciájára és találkozhatunk e bizonytalan körvonalú szerepek esetenkénti összeolvadásával, és ahogy kedvünk tartja lehetünk akár aktívak, akár passzívak és mindeközben még jól is szórakozhatunk.

A 49. Velencei Biennále magyar pavilonjához kapcsolódva katalógus készül. Szakítva azonban a hagyományos kiállítási katalógusok megoldásaival, ezt a kísérő könyvet egy összetett műfajú, sokrétű olvasókönyvnek szánjuk. Olyan hosszan böngészhető, lapozgatható képeskönyvnek, amely nem csupán illusztráció, hanem képzőművészeti, pszichológiai és szociológiai írások és irodalmi szövegek gyűjteménye. Olyan szórakoztatónak és olvasmányosnak szánt szöveggyűjteményt adunk a látogató kezébe, ami egyben útikalauzként is szolgál a pavilon művészeti erőterének és szellemi hátországának a bejárásához.

Fabényi Julia

Magyarország részvétele a Velencei Képzőművészeti Biennálékon
(1895 - 1999)

1895 Munkácsy Mihály volt az első két kiállítás védnöke (osztrák-magyar)
1901 az első magyar, önálló nemzeti részvétel
1909 felépül Maróti Géza szecessziós magyar pavilonja, (az íves kapuzat lábazata Zsolnay-kerámiával díszített, Nagy Sándor üvegablaka, Körösfői Kriesch Aladár mozaikjai)
1922 Magyarország az I.világháború után visszatér a biennálera,
nemzeti biztos: Dr. Majovszky Pál, de lemondatják
1924 rendezők: Réti István és Glatz Oszkár
1926 Takács Dudits Andor, Róth Miksa, Ligeti Miklós rendezték
1928 Vaszary János rendezte
1930-as
évek
Gerevich Tibor - római iskolás művészek, sikerek, vásárlások
1948 a II.világháború után elöször megrendezett biennále,
kiállító művészek: Egry József, Márffy Ödön, Szőnyi István, Ferenczy Béni
nemzeti biztos: Ruzicska Pál a milánói Magyar Intézet igazgatója,
1958

Magyarország újra részt vesz a Biennálén
kiállító művészek: Czóbel Béla életműve, Derkovits Gyula, Ferenczy Noémi,
Pór Bertalan, Kovács Margit, Medgyessy Ferenc, és mások
nemzeti biztos: Vayer Lajos professzor,

1960 kiállító művészek: Derkovits-Gyula életműve, Szentiványi Lajos,
Kerényi Jenő, Mikus Sándor,
nemzeti biztos: Vayer Lajos
1962 kiállító művészek: Kmetty János, Bernáth Aurél, Gádor István és Martyn Ferenc,
nemzeti biztos: Vayer Lajos
1964 kiállító művészek: Barcsay Jenő, Csohány Kálmán, Segesdy György,
nemzeti biztos: Vayer Lajos
1966 kiállító művészek: Borsos Miklós, Feledy Gyula,
nemzeti biztos: Vayer Lajos
1968 kiállító művészek: Vilt Tibor, Kondor Béla és Kokas Ignác,
nemzeti biztos: Vayer Lajos
diáktüntetések a biennále megnyitóján, elmaradt a díjkiosztás
1970 Hincz Gyula és Somogyi József életmű-tárlatai
nemzeti biztos: Vayer Lajos
1972 Domanovszky Endre és Kiss Nagy András életművei
nemzeti biztos: Vayer Lajos
1974 elmaradt
1978 Magyarország távol maradt a biennálétól
1980 kiállító művészek: Barcsay Jenő, Bálint Endre, Korniss Dezső, Martyn Ferenc,
Tóth Menyhért, Kondor Béla, Deim Pál, Fajó János, Szabados Árpád,
Zrínyifalvi Gábor, Bukta Imre, Fehér László, Schaár Erzsébet, Vilt Tibor
nemzeti biztos: Csorba Géza
1982 kiállító művész: Shaár Erzsébet
nemzeti biztos : Csorba Géza
1984 kiállító művészek: Varga Imre és Vadász György
nemzeti biztos: Csorba Géza
1986 kiállító művészek: Bak Imre, Birkás Ákos, Kelemen Károly és Nádler István
nemzeti biztos: Néray Katalin, a Műcsarnok igazgatója;
erős magyar jelenlét a központi kiállításon is: Huszár Vilmos, Moholy Nagy László, Viktor Vasarely művei
1988 kiállító művészek: Bukta Imre, Pinczehelyi Sándor és Samu Géza,
nemzeti biztos: Néray Katalin
elöször hívtak meg magyar alkotókat az Aperto-ra: Bachmann Gábor és Szalai Tibor
1990 kiállító művész: Fehér László,
nemzeti biztos: Néray Katalin,
az érdeklődés középpontjában a kelet-európai változások, az újraegyesülő Berlin
1993 a közelgő centenárium miatt egy évvel eltolt biennále
kiállító művészek: Joseph Kosuth ("Premio 2000" díjban részesült) és Lois Viktor
nemzeti biztos: Keserü Katalin, a Műcsarnok főigazgatója
Az utolsó alkalommal megrendezett Aperto anyagában El-Hassan Róza
1995 a biennále centenáriumi rendezvénye
kiállító művész: Jovánovics György
nemzeti biztos: Kovalovszky Márta, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1997 kiállító művészek: El-Hassan Róza, Herskó Judit, Köves Éva,
nemzeti biztos: Néray Katalin, Kortárs Művészeti Múzeum - Ludwig Múzeum, Bp.
1999 kiállító művészek: Benczúr Emese, Csörgő Attila, Imre Mariann, Erdélyi Gábor és Bukta Imre
nemzeti biztos: Sturcz János, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok